by

A Palermo magyar fiatalt igazolt

2016. January 14. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Davide Ballardini
Az olasz Palermo és a DVSC-Teva is hivatalos bejelentést tett szerdán, mely szerint az olasz együttes szerződtette a magyar csapattól a 19 éves Balogh Norbertet.

Néhány nappal azután, hogy a lapok elkezdtek cikkezni Balogh esetleges távozásáról, a felek bejelentették, hogy a debreceni nevelésű labdarúgó a Palermo csapatában folytatja pályafutását. A fiatal támadó hosszú távra kötelezte el magát a szicíliai együtteshez, négy és fél évre szóló szerződést kötött az olasz klubbal. A DVSC-Teva 2,2 millió eurót kapott a Palermótól, amely a négy és fél éves szerződés végéig 2,8 millió eurót fizet ki bérként Baloghnak.

Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke a napokban úgy fogalmazott, hogy megtalálta az új Cavanit a fiatal magyar futballista személyében, ebből is látszik, hogy nagyon bízik a csatárban. Az már egy másik kérdés, hogy Balogh megkapja-e az esélyt a bizonyításra a Serie A-ban, hiszen a tárgyalások megkezdésekor még Davide Ballardini volt a vezetőedző, de őt azóta menesztették, és Balogh érkezése után Guillermo Barros Schelotto személyében új szakember veszi át a csapatot.

Zamparini a mostani edzőcserével “jubilált”, 2002 júliusi érkezése óta harmincadik alkalommal váltott szakvezetőt, ebben az idényben Schelotto a harmadik vezetőedzője az együttesnek. Az elnök szerint Ballardininek azért kellett mennie, mert az egyik edzésen összekülönbözött a csapatkapitánnyal, Stefano Sorrentinóval, akit megpróbált kitenni az együttesből, ám a klubvezetés közbelépett. Az újonnan kinevezett, 42 éves Schelotto előzőleg az argentin Club Atlético Lanús szakvezetője volt.

A bajnokságban a 16. helyen álló Palermo vasárnap a 17. helyezett Genoa vendége lesz, vagyis fontos rangadó vár a szicíliai együttesre. A Genoa győzelmére a szorzó 1.72, a döntetlenre 3.60, a Palermo diadalára 4.75.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply