by

A második helyért száll harcba a Roma

2016. May 1. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Luciano Spalletti
A Juventussal is jó tett a Roma, amikor a Serie A előző fordulójában legyőzte a Napolit. A torinóiak az 1-0-s római győzelemmel sorozatban ötödször végeztek a bajnokság első helyén, míg a Farkasok két pontra csökkentették a hátrányukat a második Napoli mögött.

És egyáltalán nem mindegy, hogy ezüst vagy bronz lesz a vége, mert a második helyezett automatikusan főtáblás helyet kap a Bajnokok Ligájában, míg a harmadiknak selejtezőt kell játszania. A Romának három forduló áll rendelkezésére, hogy megelőzze a Napolit, és az első akadályt a Genoa jelentheti majd. Luciano Spalletti csapata 14 forduló óta veretlen a bajnokságban, és ebbe a sorozatba csak három döntetlen csúszott be, a többi találkozót győzelemmel zárták a fővárosiak.

A Genoa is javuló tendenciát mutat, a tavaszi fordulókban a 16 meccsből hetet megnyertek és háromszor pontot szereztek, ez is kellett ahhoz, hogy a csapat a 10. helyen csücsüljön, biztonságos távolságban a kiesőjelöltektől. És ennél még feljebb is kerülhetett volna a Genoa, ha nem lenne ilyen pocsék az idegenbeli mérlege, a 16 találkozóból ugyanis tizenkettőt elbuktak vendégként.

Otthon viszont sokkal jobban megy, a 17 hazai meccsből tízet megnyert a Genoa, és nyolc találkozó óta nem szenvedett vereséget saját közönsége előtt. Nem lesz tehát könnyű dolga a Romának, amely úgy tűnik, a következő szezonban is számíthat még Francesco Tottira, az olasz lapok legalábbis azt írják, hogy napokon belül új szerződést kaphat a legendás csapatkapitány. A Roma sorozatban három meccset nyert meg a Genoa ellen, ráadásul ezek alkalmával gólt sem kapott, a mostani házigazda utoljára 2014 májusában örülhetett, amikor Janisz Fetfacidisz szerezte az egyetlen gólt.

Most a Genoa győzelmére a szorzó 5.50, a döntetlenre 3.75, a Roma sikerére 1.66.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply