A Manchester Unitednek a reváns nyolcaddöntőt érne

2015. November 25. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

 Wayne Rooney
Az idei BL legkeményebb csoportja a B, amelyben a negyedik forduló után az első Manchester Unitedet és a negyedik CSZKA Moszkvát mindössze három pont választja el egymástól.

Az első továbbjutó a Manchester lehet, amennyiben hazai pályán legyőzi a hollandokat, ami azonban nem lesz könnyű feladat, ha csak abból indulunk ki, hogy a PSV fordított pályaválasztásnál 2-1-re győzött ebben a leosztásban.

A Manchester United nagyot harcolt hétvégén, úgy nyert egy hosszabbításban szerzett góllal a Watford otthonában, hogy különböző okok miatt Wayne Rooney, Anthony Martial, Marouane Fellaini és Michael Carrick sem léphetett pályára. Ebből a négyesből Carrick kivételével a többiek már edzésre jelentkeztek kedden, ami jót tehet a United támadójátékának, hiszen Rooney és Martial ketten együtt öt gólt szereztek a bajnokságban, és ugyanennyit a BL-ben, ha idevesszük Rooneynak a selejtezőben a Bruges ellen elért mesterhármasát is.

A Manchester United a legutóbbi nyolc hazai meccséből hetet megnyert, a nyolcadikon pedig döntetlent játszott a nemzetközi porodon, holland ellenfelekkel szemben az Old Traffordon öt győzelmet és egy vereséget jegyez. Ami az angolok mellett szól, hogy a PSV ebben a kiírásban még nyeretlen idegenben, miután a Wolfsburg ellen 2-0-ra, a CSZKA ellen pedig 3-2-re kapott ki vendégként.

Az eindhoveni csapat meglehetősen régen, 2007. november 27-én tudott utoljára három pontot szerezni idegenben a BL-ben – akkor a mostani csoportellenfelet, a CSZKA-t verte 1-0-ra. A holland csapat eddig 15 alkalommal látogatott angol ellenfélhez a nemzetközi kupákban, és a mérleg 4 győzelem, 2 döntetlen, valamint 9 vereség. A PSV 13 forduló után harmadik hazája bajnokságában, hátránya négy pont a listavezető Ajax mögött.

A szerdai meccsen a Manchester United győzelmére a szorzó 1.45, a döntetlenre 4.75, a PSV sikerére 8.00.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply