by

A Leverkusen kapusa edzőjét méltatta

2014. February 6. Thursday in Hírek, Német Bundesliga

Bernd Leno

A német Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen kapusa, Bernd Leno szerint Sami Hyypia vezetőedzőnek hatalmas szerepe van abban, hogy a csapat ilyen eredményesen szerepel az idei évben.

Hyypia 2012 áprilisában vette át a csapat irányítását, kezdetekben még Sascha Lewandowskivla közösen. Tavaly júniusban azonban a lengyelt az utánpótlás-nevelésben helyezték el, így a korábbi kiváló védő azóta egyedül látja el a vezetőedzői feladatokat. Leno szerint nem is rosszul, aki ugyan nem játszott együtt a finnel, de edzőként csak jókat tudott róla mondani.

“Mint játékos, nem voltam a társa, de mint edző fantasztikus munkát végez” – mondta a német utánpótlás válogatott kapus az uefa.com-nak. “Mindig meg tud egyezni a játékosokkal. Emberileg nagyszerű, precíz, mindig tisztában van azzal, mit akar elérni. Ő nem egy olyan típus, aki üvöltözik és ugrál az oldalvonal mellett. Üzeneteit mindig nyugodt hangvételben közli velünk.”

A Bajnokok Ligájában bejutott a legjobb 16 csapat közé a Leverkusen, ellenfele majd a francia Paris Saint-Germain lesz a nyolcaddöntőben. A gyógyszergyáriaknak sokat kell javítaniuk európai formájukon a sztárcsapatok ellen, mert az angol Manchester Unitedtól a csoportmeccsek alatt kilenc gólt kaptak két mérkőzésen.

A Bundesligában jól áll a Hyypia-csapat, második a tabellán 40 ponttal 19 fordulót követően. Pénteken majd az ötödik Borussia Mönchengladbach otthonában vendégeskedik a Bayer, és ha győz, akkor ideiglenesen hét ponttal is megléphet a harmadik Borussia Dortmundtól. Augusztusban a Leverkusen 4-2-re nyert, a tavalyi, gladbachi mérkőzésen pedig 3-3-as végeredmény született.

A Borussia Mönchengladbach győzelmét pénteken 2.55 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.30, a Bayer Leverkusen sikerére pedig 2.70 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply