A Juventus nagyon akarja a címvédést

2014. February 3. Monday in Hírek, Olasz Serie A

Antonio Conte

A torinóiak simán nyertek az Inter elleni vasárnapi derbin, Arturo Vidal szerint a siker kulcsa a koncentráció volt.

 

A Juventus és az Inter az olasz bajnokság 22. fordulójának vasárnapi záró meccsén mérte össze a tudását, és a listavezető már az első negyedóra végén előnyt szerzett. Andrea Pirlo remekbe szabott labdáját Stephan Lichtsteiner továbbította fejjel a vendégek kapujába. A második félidő elején gyorsan el is döntötte az összecsapást a torinói alakulat, Giorgio Chiellini a 47., Arturo Vidal pedig az 56. percben volt eredményes. Az Inter ugyan mindent elkövetett, de erejéből csak a szépítésre futotta, a 3-1-es végeredmény Rolando góljával alakult ki.

A harmadik hazai gól szerzője elégedetten nyilatkozott a meccs után, kiemelve, hogy ezúttal már a mérkőzés elejétől koncentráltan játszott csapata.
“Nagyon fontos volt ez a győzelem, főleg, hogy olyan ellenfél ellen arattuk, amely ellen mindig nehéz farkasszemet nézni. Ismét bizonyítottuk, mennyire meg akarjuk védeni a címünket. Már a meccs elejétől keményen dolgoztunk, hogy elkerüljük a Roma, illetve a Lazio elleni meccseken történteket” – utalt a gólszerző a Juventus elmúlt két meccsére, a Roma a kupában nyert, míg a Lazio a bajnokságban játszott döntetlent Antonio Conte csapata ellen.

A Juventus a Serie A következő fordulójában az 5. helyezett Verona vendége lesz vasárnap: a veronaiak sikerének az oddsa 7.50, a döntetlenre 4.20, a hazai győzelemre 1.44 a szorzó.

A két csapat őszi összecsapását a torinóiak hazai pályán 2-1-re nyerték.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply