by

A Chelsea szerb játékost igazolt

2015. July 24. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Jose Mourinho
Hivatalosan is bejelentette a Chelsea, hogy szerződtette az egyik legnagyobb szerb ígéretnek tartott Danilo Panticot, a Partizan Belgrád 18 éves középpályását.

Az angol sztárcsapat már az előző idényben felfigyelt a tinédzser középpályára, aki remekül teljesített csapata Európa Liga-szereplése során és tagja volt a szerb korosztályos válogatottaknak is. Pantic tehetségét a következő idényben a holland Vitesse-ben igazolhatja, ahová a Chelsea azonnal kölcsönadta.

“Boldog vagyok, hogy a Chelsea-hez szerződhettem, és a következő idényben a Vitesse-ben focizhatok. Megtisztelő számomra a klubok bizalma” – mondta a fiatal tehetség, aki nem egyedüliként szerepel a hollandoknál a Chelseatől, a londoniak Panticon kívül Lewis Bakert, Izzy Brownt és a brazil Nathant is kölcsönadták a Vitesse-nek.

A Chelsea amerikai túráján meglepetésre 4-2-re kikapott a New York Red Bullstól, a gólokat a második félidőben kapták. José Mourinho elsősorban a rossz védekezés miatt volt dühös játékosaira.

“Csalódott vagyok a védekezésben elkövetett hibák miatt, de nem aggódom a jövőért. Inkább most ütközzenek ki a hibák, a felkészülési mérkőzéseken. Soha nem szerettem, ha mind megnyerjük a felkészülési meccseinket, mert az csalóka lehet, és akkor csak később, a tétmeccseken jönnek elő a hibák” – nyilatkozta a portugál tréner.

A londoniak vasárnap hajnalban a PSG-vel játszanak felkészülési mérkőzést a tengerentúlon. A Chelsea győzelmére 13/10 a szorzó, a döntetlenre 12/5, a franciák diadalára 2/1.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply