by

A Carpi 94 év után jutott az élvonalba

2015. April 30. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Olaszországban szinte lemásolta a Carpi együttese azt, amit Angliában megcselekedett a Bournemouth futballcsapata.

Generic

A 70 ezer fős, Modena megyei észak-olasz kisváros együttese öt éve még a Serie D nevű ötödosztály D csoportjában szerepelt, de három feljutást követően már tavaly a Serie B-ben volt, ahol a 12. helyen zárt.

A 2014-15-ös szezont ugyan kicsit gyengébben kezdte, de összeszedte magát, és 38 mérkőzés alatt a legtöbb, 21 győzelmet szerezte, 12 döntetlen mellett pedig a legkevesebb (5) vereséget szenvedte el. A második helyezett Frosinone előtt 11, a harmadik Bologna előtt 12 pont az előnye, és miután a két rivális a hét végén egymással játszik, így biztosan az első két hely valamelyikén végez, azaz egyenes ágon feljut.

Azt viszont még nem tudni, hogy a hazai meccseit hol játssza, az olasz liga szabályai szerint ugyanis az első osztályhoz legalább 20 ezres stadionra van szükség, a Carpi létesítményébe azonban csak négyezren férnek be. A csapat az utolsó négy, májusi fordulóban a Modena (idegenben), a Virtus Lanciano (otthon), a Perugia (i) és a Catania (o) ellen játszik.

A Carpi 94 év után lett ismét első osztályú, korábban a Serie A elődjének számító Prima Categoriában 1919 és 1922 között szerepelt. A klub magyar vonatkozása, hogy a 30-40-es években két egykori válogatott játékos, Winkler Róbert és Ging József is dolgozott ott edzőként.

Az olasz élvonalban kiesőhelyek már szinte elkeltek, a csődbe jutott és hét pont levonásával büntetett Parma menthetetlen, de a Cesena és a Cagliari is messze van a biztos bennmaradástól. A Cesena kiesésére 1/100 az odds, a Cagliariéra 1/33, az Atalantáéra 10/1, az Empoliéra 33/1, a Chievóéra 500/1, míg a Sassuolo élvonalbeli búcsújára 66/1 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply