by

A West Ham a felsőházban végezne

2014. April 14. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

Mark Noble

Az angol Premier League-ben szereplő West Ham United jelenleg a 11. helyen áll a bajnokságban, azonban Mark Noble, a “kalapácsosok” középpályása bízik abban, hogy sikerül feljebb kapaszkodniuk.

 

Már nincs sok hátra a szezonból, a West Hamnek már csak öt meccse van hátra. Mivel a csapat összességében jó formának örvend, ezért még reális esélye van arra, hogy a nála hat ponttal többel rendelkező, de egy mérkőzéssel többet játszó Stoke Cityt megelőzze, megszerezve ezzel a Noble által hőn áhított 10. helyet.

“Már a szezon kezdetén az volt a célunk, hogy legalább olyan jól szerepeljünk, mint az előző kiírásban, tehát zárjunk a top tízben” – mondta a 26 éves középpályás, aki alapembernek számít Sam Allardyce menedzsernél. “Tisztában vagyunk azzal, hogy igen rosszul kezdtük az idényt, de december végétől igen sok pontot szereztünk, és ennek köszönhetően már nem a kiesés ellen kell küzdenünk. Még öt meccsünk van hátra, és pontokra van szükségünk ahhoz, hogy meglegyen a 10. hely.”

A West Ham legutóbb a Liverpooltól kapott ki hazai pályán 2-1-re. Kedden sem lesz könnyebb dolga Allardyce legénységének, hiszen a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyekért küzdő Arsenalhoz látogat. A “kalapácsosok” január végén egy másik városi rivális otthonából, a Chelsea-től csentek el egy pontot, de a Fulhamtől például kikaptak.

Az “ágyúsok” bajnoki formája nem túl biztató, a legutóbbi négy fordulóban mindössze két pontot gyűjtött a csapat: kikapott a Chelsea-től és az Evertontól, míg a Swansea Cityvel és a Manchester Cityvel döntetlent játszott.

Az Arsenal győzelmét 1.44 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.75, a West Ham United sikerére pedig 8.50 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply