You are browsing the archive for Tajti Mátyás Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

Tajti a Barcelona ígéretei között

2014. September 9. Tuesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

A középpályás Tajti Mátyást is azok közé sorolja az egyik spanyol lap, akik valós eséllyel pályáznak arra, hogy az FC Barcelona felnőtt labdarúgócsapatában szerepeljenek.

 

A Sport a honlapján szedte össze a Barca utánpótlás akadémiájának, a híres La Masiának azt a 26 növendékét, akik megítélése szerint komoly karriert futhatnak be.

A cikkben három kapust, két belső-, illetve öt szélsővédőt, három védekező- és hat belső középpályást, valamint hét támadót – három centert és négy szélsőt – neveztek meg. Közülük Sandro Ramírez és Munir El Haddadi már be is mutatkozott a felnőttek között, ráadásul mindketten góllal.

A Puskás Akadémiáról kikerült 16 éves Tajti – akit a honlapon csak Matíasként emlegetnek – Facebook-oldalán így kommentálta a hírt: “sokat kell még dolgozni ezért!”.

sgg \ sgr \ sag

MTI 2014. szeptember 9., kedd 11:35

Az “emberi oldal” miatt választotta a Barcelonát Tajti Mátyás

2014. May 6. Tuesday in Egyéb, Hírek

Elsősorban “az emberi oldal” miatt választotta az FC Barcelonát Tajti Mátyás, a Puskás Akadémia 15 éves futballistája, aki nyáron csatlakozik a katalán klubhoz.

Édesapja, Tajti József, a felcsúti utánpótlásnevelő-intézet szakmai igazgatója kedden a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, tavaly egy válogatott mérkőzésen figyeltek fel a spanyol klub képviselői fia játékára, ezt követően decemberben már a katalán fővárosban vett részt próbajátékon, három nap elteltével pedig jelezték is a vezetők, hogy leigazolnák.

Később Tajtiért bejelentkezett a Barcelona nagy riválisa, a Real Madrid is, ám az ifjú középpályás végül a gránátvörös-kékeket választotta.

“A feltételeket tekintve semmi különbség nem volt a két ajánlat között, a döntésnek elsősorban az emberi oldalát kell kiemelni. Úgy éreztük, Barcelonában fel vannak készülve egy fiatal érkezésére, nagy tapasztalatuk van benne, és pontosan azokat a részeket emelték ki, amelyek a mi szempontunkból sokkal fontosabbak most. Tehát magát a képzést, az ottani életet, az iskolát, azt, hogy hogyan figyelnek rá. Azokat a dolgokat, melyekről én pontosan tudom, mennyire fontosak, mikor valaki elszakad a családtól” – mondta Tajti József, aki szerint a legfontosabb, hogy fia jól érezte magát a katalánoknál.

Read the rest of this entry →