You are browsing the archive for litvánok Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Barátságos meccs Litvániával Debrecenben

2015. April 22. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott nyolc nappal a finnek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt, június 5-én felkészülési mérkőzésen fogadja a litvánokat Debrecenben.

A szövetség honlapjának szerdai híradása szerint – mivel a bajnoki idény május végén zárul az európai ligákban – lehetőség adódott arra, hogy egy felkészülési találkozó is bekerüljön a versenynaptárba. A Nagyerdei Stadionban sorra kerülő összecsapás után a nemzeti együttes folytatja felkészülését a finnek elleni meccsre, amelyet június 13-án rendeznek Helsinkiben.

“Fontosnak tartottuk, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnokság során felvett ritmusból, és a finnek elleni összecsapás előtt pályára lépjenek még egy mérkőzésen” – mondta Dárdai Pál szövetségi kapitány. Mivel a válogatott játékosoknak más-más időpontban ér véget a szezon, az az egy hét azért is fontos, hogy azonos erőnléti szintre hozzák fel a kerettagokat. Arra az időszakra ezért kemény edzésmunkát tervez, így nem látta indokoltnak, hogy élcsapattal találkozzunk, a litván válogatott éppen megfelelő ellenfél lesz – tette hozzá a szakvezető.

Sok jót hallott a Nagyerdei Stadionról, Debrecenben nagyon szeretik a jó focit, így biztos benne, hogy remek közönség előtt, jó hangulatú találkozón lép majd pályára a válogatott – jelentette ki Dárdai Pál.

sgr \ sma \ ppd

MTI 2015. április 22., szerda 11:54