You are browsing the archive for Arancsapat Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Ötéves a Puskás-díj

2014. October 20. Monday in Egyéb, Hírek

Éppen öt éve, 2009. október 20-án írta alá az év legszebb góljáért járó Puskás-díj létrehozásáról szóló szerződést Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke és a 2006-ban elhunyt Puskás Ferencnek, a legendás Aranycsapat kapitányának özvegye.

Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, a PUSKAS.COM Kft. ügyvezetője felelevenítette, hogy az elismerés megálmodója Csorba István volt, aki viszont a világ gólkirályát választotta volna meg minden évben.

“Blatter kezdettől az év góljában gondolkodott és egy közönségszavazásban. Ez filozófiai kérdés, Blatter nem azt tekintette elsődlegesnek, hogy Puskás elképesztő mennyiségben ontotta a gólokat a válogatottban és a klubjaiban is, vagyis nem a mennyiségre, hanem a minőségre koncentrált. Azt mondta, aki Puskás-díjat akar nyerni, az ne egyszerűen gólkirály legyen, hanem produkáljon valami egészen rendkívülit” – mondta a PUSKAS.COM-nak adott interjúban Szöllősi, aki arról is beszélt, hogy a kezdetben Budapestre tervezett díjátadó gála ötletét hamar túlhaladta az idő, miután Puskás Ferencné felkarolta a kezdeményezést és Blatterrel ápolt remek kapcsolatának köszönhetően a FIFA jelezte, kész integrálni a Puskás-díjat a saját kitüntetési rendszerébe, azaz beemelni azt a FIFA Év Játékosa Gála programjába.

Szöllősi elmondása szerint a technikai és jogi részletek kimunkálása során sokszor úgy tűnt, hogy eltévedtek a bürokrácia útvesztőiben, de “a már-már elhalványuló reményt” visszaadta, amikor 2008-ban a moszkvai Bajnokok Ligája-döntő után Blatter határozottan kijelentette: “meg fogjuk csinálni”! Kiemelte, a magyar szövetség nemzetközi igazgatója, Bienerth Gusztáv is sokat segített az ügy előrehaladásában.

Read the rest of this entry →