You are browsing the archive for albánok Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Pintér: a hibák kijavítása a cél

2014. June 3. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott

Elsősorban a finnekkel és dánokkal szemben tapasztalt hibák kijavítása a cél szerdán és szombaton az albánok, illetve kazahok elleni barátságos mérkőzésen Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint.

 

A telki edzőközpontban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a szakvezető elmondta, a csapat sokat lépett előre az első, finnek elleni találkozóhoz képest, de a dánok ellen is volt két főbb hibája a csapatnak.

“Az egyik, hogy hamar elvesztettük a labdákat, a másik, hogy sok esetben rosszul tolódtunk, ezzel túl nagy teret engedve az ellenfélnek” – mondta Pintér Attila. Hozzátette, ezeket a problémákat vasárnap két órán át elemezték a játékosokkal.

A szövetségi kapitány elmondta: mint minden alkalommal, most is azt szeretné, hogy győzzön a csapata, habár felkészülési mérkőzésekről van szó.

Az albán válogatottat úgy jellemezte, hogy nem könnyű ellenfél, mert rendkívül harcos és agresszív futballt játszik, labdarúgóit pedig kifejezetten erős csapatokban foglalkoztatják. Megjegyezte, általában kevés gólt szereznek, de keveset is kapnak.

Read the rest of this entry →