by

Szczesny beérné csúnya győzelmekkel

2014. April 17. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Wojciech Szczesny

Véget ért az Arsenal labdarúgócsapatának egy hónapja tartó rossz sorozata, a londoniak március 16-a óta először nyertek mérkőzést a Premier League-ben kedd este. Ugyan a West Ham United szerzett vezetést az első félidő végén, de a hazaiak Lukas Podolski két, illetve Olivier Giroud egy találatával fordítottak.

 

Az Ágyúsok a két siker között két komoly vereséget szenvedtek idegenben – a Chelsea 6-0-ra, az Everton 3-0-ra verte -, otthon pedig egy Swansea elleni 2-2, és egy Manchester Cityvel szembeni 1-1-es döntetlen volt a mérleg.

Wojciech Szczesny kapus azt mondta, ő nagyon boldog lenne, ha a csapat négy csúnya győzelemmel zárná a szezont, és odaérne a Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Az Arsenal a bajnokságban a Liverpool, Chelsea, Manchester City triót már csak kisebb csodával érheti utol, az Evertonnal azonban még nagy csatát vívhat a negyedik-ötödik helyért, azaz BL- és EL-indulás lehetőségéért.

“A szombati, Wigan elleni 120 perces FA-kupa-csata után nem volt meg a kellő energiaszint, de a lényeg, hogy a West Hammel szemben begyűjtöttük a három pontot” – nyilatkozta a lengyel kapus, aki a hét végén a kispadról nézhette, ahogy a büntetőpárbajban honfitársa, Lukasz Fabianski két tizenegyest is hárított.

“A bajnokságban négy mérkőzés óta nem nyertünk, a legfontosabb volt, hogy visszatérjünk a győztes útra. Innentől kezdve már nem a szép játék, hanem az eredményesség számít. Ha az Everton nyer a Crystal Palace ellen, pontelőnyben lesz. Azaz nekünk innentől kezdve minden mérkőzés egy-egy kupadöntő, tudjuk, hogy nyernünk kell, és várjuk, hogy a rivális pontokat hullajtson” – tette hozzá Szczesny.

Az Arsenal legközelebb vasárnap a Hull City otthonában lép pályára, a hazaiak győzelmére 4.50 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a londoniak vendégsikerére 1.75 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply