by

Shaqiri a BL-be vágyik az Interrel

2015. January 9. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Xherdan Shaqiri
Xherdan Shaqirit nagy lelkesedéssel fogadták a milánói hívek, a svájci labdarúgó reméli, hogy az Interrel a következő szezonban már a Bajnokok Ligájában bizonyíthat.

 

Az olasz egyesület csütörtöki bejelentése szerint a Bayern München és az Inter gyorsan megegyezett egymással a svájci labdarúgó átigazolását illetően, ennek fényében a középpályás már csatlakozott is új csapatához. A megállapodás szerint a németek előbb félévre kölcsönadják a svájcit az olasz gárdának, amely a szezon végén 18 millió euróért végleg szerződtetheti. Shaqiri 2012 nyarán igazolt az FC Baseltől a bajorokhoz, ahol 2016-ig szóló megállapodást írt alá. A milánói kék-feketékhez várhatóan 2019-ig kötelezi el magát.

A milánói reptéren nagy tömeg fogadta a játékost csütörtök este, a középpályás pedig reméli, hogy már ebben a szezonban meg tudja hálálni a szurkolók megelőlegezett bizalmát.

“Nagyon örülök, hogy itt lehetek, nem is kérdés, hogy a cél a BL-be való visszajutás. Roberto Mancini hívott fel engem, és azonnal jelezte, hogy nagyon örülne a leigazolásomnak. Örülök, hogy vele dolgozhatok” – mondta Shaqiri, aki már elbúcsúzott müncheni csapattársaitól.

A svájci már azt is elárulta, hogy új csapattársai közül eddig csak a szintén január elején igazolt Lukas Podolskival tudott beszélni, aki hozzá hasonlóan a kevés játéklehetőség miatt döntött a váltás mellett, és már be is mutatkozott az Interben.

A 11. helyezett Inter az 5. Genoát látja vendégül a Serie A hétvégi fordulójában: a hazai győzelem oddsa 1.61, a döntetlenre 3.80, a vendégek sikerére 6.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply