by

Otthon javíthat a Basel

2014. November 4. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Trophy
A szinte biztos továbbjutó Real Madrid mögött óriási a tülekedés a Bajnokok Ligája B csoportjában, ahol a kilencpontos, százszázalékos spanyolok mögött az angol Liverpool, a bolgár Ludogorec és a svájci Basel is három-három ponttal áll három forduló után.

 

A keddi negyedik körben utóbbi két együttes egymás ellen lép pályára Svájcban, és amelyik nyer, nagy lépést tesz a továbbjutás felé. A bázeliek eddig felemásan teljesítettek, a Real Madridtól elszenvedett, kiütéses 5-1-s vereség után a Liverpoolt 1-0-ra megverték, majd Bulgáriában ugyanilyen arányban kikaptak a Ludogorectől, akkor a bolgárok győztes gólját a 91. percben szerezte Jordan Minev.

Utóbbi botlást este a St. Jakob-Parkban ki lehet javítani, és Paulo Sousa, a csapa edzője úgy érzi, erre meg is van az esély. A csapat jó formában van, legutóbbi három tétmérkőzésén veretlen maradt, a Wohlen elleni 3-1-es sikerrel továbbjutott a svájci kupában, szombaton pedig a Grasshoppers 2-0-s legyőzésével a hazai bajnokság élére állt.

“Nem kezdtük túl jól a mérkőzést, de ahogy telt az idő, úgy lettünk egyre magabiztosabbak és jobbak. Főleg a második félidőben nyújtott játékkal voltam elégedett” – nyilatkozta a Videoton egykori szakvezetője.

A Basel legutóbbi kilenc, hazai nemzetközi kupamérkőzése közül hatot megnyert, ezúttal azonban kissé tartalékosan áll majd fel. Ivan Ivanov térd-, Marco Streller pedig hátsérülése miatt nem játszhat, Geoffroy Serey Die pedig két hete, Bulgáriában kapott piros lapot, és azzal együtt eltiltást. Marcelo Diaz viszont letöltötte eltiltását, így visszatérhet.

A Ludogorec a bolgár bajnokság második helyén áll, de egy hónapja nem szenvedett vereséget, sőt, legutóbbi négy tétmérkőzését megnyerte. A pénteki bajnokin például 4-0-ra győzött a Marek otthonában, Dani Abalo duplázott, Marcelinho és Roman Bezjak egy-egy gólt szerzett.

A hazaiak győzelmére 1.83 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a bolgárok idegenbeli sikerére 5.00 szorzóval lehet fogadni. A Ludogorec eddig egyszer játszott Bázelben, a tavalyi BL-playoffban 2-0-s vereséget szenvedett.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply