by

Mourinho pihentet a Liverpool ellen

2014. April 23. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

A Chelsea kedden gólnélküli döntetlent játszott az Atletico Madrid elleni BL-elődöntőben, a londoniak közül lesérült Petr Cech és John Terry is.
Petr Cech

Cech sérülés miatt nem lehet ott a hétvégi rangadón.

A legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjének első összecsapásán az Atletico Madrid és a Chelsea 0-0-s döntetlent játszott egymással. A találkozón sérülést szenvedett a londoniak kapusa, Cech, aki egy szöglet után szerencsétlenül esett, és kificamodott a válla. A cseh játékos számára ezzel véget is ért az idény, a madridiak ellen Mark Schwarzer állt a helyére, az ausztrál kapus ezzel a BL-sorozat második legidősebb játékosa lett.

Szintén kidőlt a sorból John Terry, a Chelsea csapatkapitánya is, aki az orvosok szerint hetekre lesérült, de Jose Mourinho szerint a BL döntőjében visszatérhet, persze, ehhez a londoniaknak be kell jutniuk a fináléba.

A sérülések miatt Mourinho úgy döntött, hogy a hétvégén, az angol bajnokság szuperrangadóján néhány sztárját pihentetni fogja.

“Ez nem olyan eredmény lett, amilyet elfogadtam volna előzetesen, de tény, hogy jobb, mintha a visszavágót egygólos hátrányban várnánk. Egy gólnélküli döntetlen nem a legjobb eredmény a hazai visszavágó előtt” – jelentette ki a portugál szakember, aki hozzátette, hogy most a BL jövő heti visszavágója fontosabb a bajnoki küzdelmeknél, ezért elképzelhető, hogy a listavezető ellen nem a legjobb összeállításában lép majd pályára a Chelsea.

A Chelsea vasárnap látogat az éllovas Liverpool otthonába az angol bajnokság 36. fordulójában: a hazai győzelem oddsa 1.66, a döntetlenre 4.00, a vendégek sikerére 5.00 a szorzó.

A két gárda őszi összecsapását 2-1-re nyerte a Chelsea.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply