by

Mourinho beleszeretett a játékosaiba

2014. December 27. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Jose Mourinho
A szezon eleji formáját lassan visszanyerő Southampton a listavezető Chelsea-et fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján vasárnap.

 

Úgy tűnt az angol bajnoki szezon első tíz fordulója után, hogy a Southampton lesz az idény meglepetéscsapata, hiszen a Chelsea mögött sokáig a második helyen állt, aztán jött zsinórban elszenvedett négy vereség. A karácsonyi időszak előtt és alatt azonban a Szentek ismét régi formájukat mutatták, előbb legyőzték 3-0-ra az Evertont, majd 3-1-re a Crystal Palace-t is, így ismét a negyedik helyen állnak a tabellán. Utóbbi meccsen kifejezetten jól játszott Ronald Koeman csapata.

“Az első félidő utolsó 15 percét leszámítva elégedett voltam a játékkal Végre ismét jól védekeztünk, ugyanúgy, mint a szezon elején, és ezt jó volt látni” – mondta Koeman, aki kiemelte a gólt szerző és gólpasszt adó szenegáli csatárt, Sadio Manét. “Boldoggá tesz, hogy ilyen jó formában szállt be. 48 órán belül két meccset játszunk, ezért fontos az, hogy bárkit beállítok, egyből fel tudja venni a ritmust, és tudja tehermentesíteni a többieket.”

Vasárnap rangadó vár a Southamptonra, hiszen a Chelsea-t fogadja, amely 13 pont előnnyel vezeti a tabellát a negyedik Southampton előtt, és az utolsó három meccsét megnyerte, karácsonykor a West Ham Unitedet győzte le simán, 2-0-ra.

José Mourinho, a londoni kékek menedzsere nagy harcra számít, de magabiztos, és bízik csapatában. “Nem lesz könnyű meccs, a Southampton ismét magára talált. Én viszont újra beleszerettem a játékosaimba. Hihetetlen teljesítményt nyújtanak idén, mindig le tudnak nyűgözni, még akkor is, ha nem a legjobb formában játszanak, simán csak jól. Az eredmények jók, az előadás módja elsőrangú” – fogalmazott a portugál mester.

A hazai pályán játszó Southampton győzelmére 4.75, a döntetlenre 3.75, a Chelsea sikerére pedig 1.83 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply