by

A Liverpoolnak nincs szüksége erősítésre

2015. January 1. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Brendan Rodgers
Brendan Rodgers kijelentése alapján a Liverpool hívei nem számíthatnak nagy jövés-menésre a téli átigazolási időszakban, a menedzser úgy véli, hogy ez a keret többre képe, mint amit ősszel mutatott.

 

A Liverpool az elmúlt szezonban remekelni tudott az angol bajnokságban, Rodgers csapata csak hajszállal maradt le a bajnoki címről, és hosszú idő után sikerült visszavezetni a csapatot a Bajnokok Ligájába. Azonban a nyáron elhagyta a csapatot a gárda gólkirálya, Luis Suarez, és az uruguayi pótlása egyelőre nem sikerült megnyugtatóan.

A liverpooliak nagyon gyengén szerepelnek eddig ebben a szezonban, a Bajnokok Ligájában kiestek a csoportkör során, míg a Premier League-ben csak a nyolcadik helyen állnak. Ennek ellenére a csapat menedzsere nem tartja kötelezőnek a téli erősítést.

“Nem leszünk túl aktívak az átigazolási időszakban, ha egyáltalán szerződtetünk valakit. Szerintem január nem alkalmas a jó üzletek megkötésére, a csapat pedig egyben van a kemény rajt után. Ha mégis kéne valamit fejleszteni, akkor azt a tulajdonosokkal kell egyeztetni” – jelentette ki Rodgers.

Korábban hallani lehetett, hogy a Liverpool kapust mindenképpen szeretne szerződtetni, akár a szezon közben is, mert sem Simon Mignolet, sem Brad Jones eddigi szereplése nem volt megfelelő.

A Liverpool az angol bajnokság első 2015-ös mérkőzésén a sereghajtó Leicester Cityt látja vendégül január 1-jén: a hazai győzelem oddsa 1.44, a döntetlenre 4.75, a vendégek sikerére 8.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply