by

Kész megküzdeni a helyéért Casillas

2015. May 28. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Iker Casillas
A Real Madrid 34 éves kapusa, Iker Casillas felemás szezont tudhat maga mögött, de továbbra is a királyi gárdában képzeli el a jövőjét.

Iker Casillas a múlt héten véget ért idényben végig első számú kapusa volt a Real Madridnak, mégsem zárhatja elégedetten a szezont. A csapat trófea nélkül maradt, őt pedig egyre kevésbé szeretik a madridi szurkolók, hiába hozott majd’ minden meccsen bravúrokat, a korábbinál nagyobb számban csúsztak be hibák is, amelyeket a drukkerek nehezen bocsátanak meg a világbajnok játékosnak.

A hírek szerint a madridi vezetők elmondták Casillasnak, hogy új kapust szerződtetnek nyáron, de rábízták, hogy megküzd a helyéért, vagy másik klubot keres magának. A hálóőr most kijelentette: bárki is lesz a riválisa a következő idényben, kész megküzdeni a helyéért.

“Ugyanazzal az önbizalommal és hittel kezdem meg a következő szezont, mint mindegyiket az elmúlt években. Az előttünk álló idényben is én állok a kapuban, nem tervezem, hogy elhagyjam a Real Madridot. Bárki is legyen a vetélytársam, kész vagyok megküzdeni vele a csapatba kerülését. Szeretném itt befejezni a pályafutásomat, és trófeákat nyerni az együttessel” – jelentette ki Casillas.

Az már biztos, hogy a csapatot nem Carlo Ancelotti irányítja a következő évadban, de még nem tudni, kit nevez ki a helyére a klubvezetés. Ha igazak a pletykák, Rafael Benitez a legesélyesebb a posztra, de ő egyelőre a Napoli alkalmazásában áll.

Ugyancsak megírták a lapok, hogy a madridiak David de Geával, a Manchester Uniteddel igyekeznek megerősíteni a keretet, de kérdéses, hogy sikerül-e szerződtetniük az Angliában védő kapust.

A Real számára véget ért az idény, de hétvégén még lesz egy fontos meccs Spanyolországban: a Barcelona és az Athletic Bilbao játszik egymással a Király upa döntőjében. A Barca rendes játékidőben elért győzelmére 2/9 az odds, a döntetlenre 5/1, a Bilbao 90 perc alatt kiharcolt diadalára 11/1 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply