by

Guidolin nem adja fel

2013. December 18. Wednesday in Hírek, Olasz Serie A

Az Udinese rossz szereplése miatt sokan edzőváltást sürgetnének, a vezetőedző azonban nem akar lemondani.
Francesco Guidolin

Korábban Guidolin is közel járt ahhoz, hogy feladja.

Az Udinese pocsékul kezdett az olasz bajnokságban, a hétvégén már a kilencedik vereséget szenvedte el, és 16 forduló után csak 15. a Serie A tabelláján. Az olasz gárda szombaton a Torinótól kapott ki hazai pályán, a meccs után sokan már Francesco Guidolin menesztését várták, ám a vezetőedző egyelőre folytathatja a munkát az udinei egyesületben.

“Nem tagadom, volt olyan pillanat, amikor jobbnak láttam volna abbahagyni, de éppen nekem kell lelkesíteni a csapatot. Sajnos elkerülhetetlen volt ez a mélypont. Négyszer vezettem az európai porondra ezt a csapatot, és eddig még nem volt téma a túlélés. Most ez a helyzet, és ezzel a feladattal nekünk kell megbirkózni” – mondta Guidolin.

Sokan Antonio Di Natale gyenge formáját látják a bukdácsolás fő okának, ám a vezetőedző szerint nem kell bűnbakot keresni.

“Ilyen van a sportban. De a kialakult helyzet nem egy ember hibája, hanem az egész csapaté. Majd ha a csapat jól teljesít, akkor Di Natale is hozni fogja a tőle elvártakat” – jelentette ki Guidolin.

Az udinei együttes elmúlt hat meccséből négyet elvesztett, legutóbb a Fiorentina ellen tudott nyerni november végén. Guidolin csapatára az év utolsó fordulójában a Livorno vár, a Livorno győzelmének az oddsa 3.20, a döntetlenre 3.20, az Udinese sikerére 2.30 a szorzó.

A két csapat legutóbb a 2008/2010-es szezonban csapott össze, akkor az Udinese mindkét bajnokit 2-0-ra nyerte.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply