by

Guardiola tiszteli az orosz ellenfelet

2014. September 30. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Pep Guardiola
A Bajnokok Ligája második fordulója kedden késő délután Moszkvában kezdődik, ahol a Bayern München vizitál.

 

A Bayern a Manchester City 1-0-ás legyőzésével indított az igen erős csoportban, míg keddi ellenfele, a CSZKA Moszkva 5-1-es vereséggel indította a sorozatot az AS Roma otthonában. Az oroszoknak lenne tehát javítanivalójuk, de a papírforma nem az ő győzelmüket ígéri. Annál is inkább, mert a keddi találkozón a hazai pálya előnyét sem tudják kihasználni igazán, szurkolói nélkül, zárt kapuk mögött kerül sor a találkozóra.

Josep Guardiola, a bajorok szakvezetője elmondta: csapata még sosem játszott zárt kapus tétmérkőzést, de úgy véli, hogy a szokatlan körülmények mellett is nyerni kell csapatának.

“Nem voltunk még ilyen helyzetben, ezért jó, ha óvatosak leszünk. Nagy lehetőség előtt állunk, kicsi, de fontos lépést tehetünk a célunk elérése felé” – így a spanyol szakember.

A két csapat az előző idényben is találkozott a BL-ben, a Bayern otthon 3-0-ra, idegenben 3-1-re győzött. Guardiola szerint mindezek ellenére hiba lenne, ha játékosai nem vennék komolyan a mérkőzést.

“Nagyszerű edzőjük van, és majdnem ugyanaz a keretük, mint tavaly, olyan remek játékosokkal, mint Szergej Ignjasevics vagy Igor Akinfejev. Tisztelnünk kell az ellenfelet, bármilyenek is legyenek a körülmények, még ha súlyos vereséget is szenvedett az előző fordulóban. A Bajnokok Ligája nagyon magas szintet képvisel minden rivális, nekünk nagyon fontos, hogy megszerezzük a három pontot, és továbbjussunk ebből a nehéz csoportból” – így Guardiola, majd hozzátette: csapatánál nincs sérült a meccs előtt.

A CSZKA győzelmére 11.00 az odds, a döntetlenre 5.50, a Bayern diadalára 1.33 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply