by

Götzét vétek csatárként játszatni

2014. February 4. Tuesday in Hírek, Német Bundesliga

Mario Gotze

Franz Beckenbauer szerint Josep Guardiola hibát követ el, ha nem eredeti posztján játszatja Mario Götzét, aki a hétvégén a támadósor tagjaként erősítette a német bajnoki címvédő együttesét.

 

A Bayern München a hétvégén nagyon sima győzelmet aratott a bajnokságban az Eintracht Frankfurt ellen, az 5-0-ra megnyert bajnokin Götze kezdte a gólgyártást, majd Franck Ribery, Arjen Robben, Dante és Mario Mandzukic is bevette a vendégek kapuját. A sima siker alkalmával a nyáron a Borussia Dortmundtól igazolt középpályás új szerepkörben mutatkozott be, Götze Mandzukic társaként szerepelt a támadósorban.

Az eredmény a vezetőedző döntését igazolhatja, de a klub legendája szerint nem jó ötlet Götzét elvonni attól a feladattól, amihez a legjobban ért.

“Nincs sok értelme Götzét csatárként játszatni. Három hatalmas védő közé küldeni ezt a kis fickót, nem a legokosabb ötlet. A Bayern nem pazarolhat el ilyen tehetségeket, a saját helyén sokkal veszélyesebben tud szerepelni” – jelentette ki Beckenbauer, aki szerint természetesen ugyanakkor vannak olyan helyzetek, hogy rövid távon nem marad választása a vezetőedzőnek, mint húzni valami váratlant.

Götze ebben a szezonban 14 Bundesliga-meccsen hat gólt szerzett.

A listavezető Bayern München a német élvonal 20. fordulójában a 15. helyezett Nürnberg otthonába látogat: a hazai győzelem oddsa 11.00, a döntetlenre 7.00, a vendégek sikerére 1.20 a szorzó.

A két csapat őszi bajnokiját 2-0-ra nyerték a bajorok. A Bayern München elmúlt öt idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, míg a Nürnberg ebben a szezonban mindössze legutóbbi hazai bajnoki meccsén szerezte meg mindhárom pontot.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply