Dzeko marad Manchesterben
2013. December 3. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek
Manuel Pellegrini kijelentette, hogy nem engedi el Edin Dzekót januárban, a kissé háttérbe szorult támadóra szüksége van a Manchester City menedzserének.

Dzekót mindenképpen megtartaná a City menedzsere.
A bosnyák támadó 2011-ben került a Manchester City keretébe, és bár eleinte kevesebb lehetőséghez jutott, végül megharcolt helyéért a kezdőben.
Dzeko az elmúlt szezonokban gólokkal hálálta meg a bizalmat, összesen már 46 találatnál jár. Ám idén ismét a háttérbe szorult, Pellegrini másoknak ad inkább lehetőséget, Dzeko ebben a szezonban csak négy bajnokin volt kezdő, és összesen is csak nyolc Premier League-mecccsen tudott pályára lépni. Ennek fényében elégedettségre adhat okot a négy szerzett találat, de a hírek szerint a bosnyák labdarúgó inkább több játéklehetőségre vágyik.
A 33 millió euróért a Wolfsburgtól igazolt csatár kapcsán már többször felmerült a távozás lehetősége, az angol sajtó szerint az Arsenal mellett a Borussia Dortmund és a Roma is szívesen látná soraiban, de a Manchester City chilei edzője erről hallani sem akar.
“Nem, Dzeko eladása nem opció. Bizalmamról biztosítottam a szezon előtt, és az a bizalom nem ingott meg. Ennek a csapatnak a sikeressége érdekében nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott, erős keret álljon a rendelkezésre, mert áprilisig rengeteg mérkőzés vár ránk. Ha nyerni akarunk, sok jó játékosra van szükségünk” – magyarázta Pellegrini Dzeko kapcsán.
Dzeko legközelebb szerdán bizonyíthat az angol bajnokság 14. fordulójában, a Manchester City a West Bromwich Albion vendége lesz. A 3. helyezett manchesteriek sikerének az oddsa 1.61, a döntetlenre 4.20, a 12. WBA sikerére 6.00 a szorzó.
Az elmúlt szezonban a Manchester City hazai pályán 1-0-ra, idegenben 2-1-reverte a WBA-t.
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.