Braunschweigben javíthat a Dortmund

2014. January 31. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Jurgen Klopp

Most vagy soha hangulatban utazik a sereghajtó Eintracht Braunschweig otthonába a Borussia Dortmund labdarúgócsapata pénteken, amely négy mérkőzés óta nem tudott nyerni a Bundesligában.

 

Sőt, ennél is rosszabb adat, hogy tavalyi BL-döntős és ezüstérmes együttes a legutóbbi hét összecsapásán csupán egyszer győzött – november 30-án Mainzban nyert 3-1-re -, kikapott viszont a Wolfsburgtól, a Bayern Münchentől, a Leverkusentől és a Herthától, a Hoffenheim és az Augsburg ellen pedig egyaránt 2-2-es döntetlent játszott.

Nem meglepő, hogy így 17 pont a hátránya a listavezető Bayern mögött, de még a Leverkusen is előtte áll négy ponttal. A Braunschweig ellenben három győzelemmel, három döntetlennel és tizenkét vereséggel, mindössze tizenkét ponttal az utolsó, 18. helyen szerénykedik, igaz, optimizmusban nincs hiány.

Deniz Dogan, a csapat 34 éves kapitánya szerint egy jó hajrával elérhető a bennmaradás. “Ez még mindig nem nagy hátrány, ez ledolgozható” – idézte a bekket a Kicker, és ebben van igazság, hiszen a 15. Freiburg előnye is csupán öt pont. “Szeretnénk még elérni valamit, és érzem, hogy ebben a szezonban még okozhatunk néhány meglepetést” – tette hozzá Daniel Davari kapus.

A Braunschweig két meccs óta veretlen, decemberben egy Hoffenheim elleni 1-0-s sikerrel búcsúzott az óévtől, egy hete pedig 0-0-s döntetlennel rajtolt a Werder Bremen otthonában.

“Most már végre a pályán is bizonyítanunk kell, és nemcsak ezen az egy meccsen, hanem a szezon második felében is” – mondta Jürgen Klopp, a Dortmund edzője. Az őszi meccsen a Borussia úgy nyert 2-1-re, hogy Marco Reus és Jonas Hofmann az utolsó negyedórában talált csak be. A legutóbbi braunschweigi meccsen, a 2005-ös kupatalálkozón a hazaiak nyertek 2-1-re.

A hazaiak győzelmére 10.00 az odds, a döntetlenre 5.50, míg a Dortmund sikerére 1.28 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply