by

Boateng: Bárkit le tudunk győzni

2014. February 11. Tuesday in Hírek, Német Bundesliga

Stefan Kiessling

A Leverkusen ellen is győzelemre készül a Schalke.

A Schalke ghánai válogatott középpályása, Kevin-Prince Boateng a Hannover legyőzése után közölte, hogy szerinte bármelyik csapatot le tudják győzni, így szombaton a második helyezett Bayer Leverkusent is.

 

Szalai Ádám csapata, a Schalke 2-0-ra verte a Huszti Szabolccsal felálló Hannovert a német bajnokság 20. fordulójának zárómérkőzésén. A hazai csapat lényegesen jobban futballozott riválisánál, s már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, Farfan a 39., Meyer pedig a 44. percben talált be. Szalai a 80. percben csereként lépett pályára, míg a másik oldalon Husztit a 73. percben lecserélték.

A Hannover a tizedik, a Schalke azonban feljött a negyedik helyre a tabellán, és csupán kettő pont választja el a harmadik helyezett Borussia Dortmundtól, így nem csoda, hogy a gelsenkircheni együttes középpályása, Kevin-Prince Boateng úgy gondolja, hogy csapata bárkit le tud győzni.

“Csak az, hogy nagyszerűen érezzük magunkat együtt” – kezdte a Milantól igazolt ghánai válogatott játékos, amikor arról kérdezték, hogy mi a csapat titka.

“Most mindenki élvezi a játékot nálunk, mindenki kéri a labdát, mindenki harcol érte, mindenki focizni akar. A szurkolók is szeretik látni az ilyen támadófocit, amit mi játszunk, és úgy érezzük, hogy bárkit megverhetünk. Sorozatban jönnek a győzelmek, és az magabiztossá tesz bennünket, ahogy tett a Hannover ellen is. Főleg az első félidőben, amikor esélye nem volt az ellenfélnek” – nyilatkozta Boateng.

A Schalke a következő fordulóban szombaton este rangadót játszik, hiszen a második helyezett Leverkusenhez látogat. Ha a vendégek nyernének, akkor három pontra megközelítenék a Bayert. A Leverkusen győzelmére 1.90 az odds, a döntetlenre 3.60, a Schalke sikerére pedig 3.75 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply