by

Biztos londoni jövőjében Özil

2016. April 28. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Mesut Özil
Mesut Özil az Arsenal egyik legbiztosabb pontja volt idén is, a világbajnok labdarúgót ugyan több klub is vinné, ám ő Arsene Wenger együttesében maradna.

A német játékos leigazolása után hullámvasútra ült a londoni csapattal, eleinte nagyon ment neki a játék, ám később rengeteg kritika is érte. Ebben a szezonban is kitett magáért, 33 bajnokin 18 gólpasszt adott, és hat gólt is szerzett, teljesítménye pedig több európai klubnak is feltűnt.

Az angol lapok szerint török és német élvonalbeli klubok keresik, de maga a játékos nem akar távozni az Emirates-stadionból.

“Még két évem van a szerződésemből, semmi sem siettet a hosszabbítás kapcsán. Meglátjuk, hogy hogyan alakul az idény vége, és majd utána döntünk. Nem mondom, hogy nekem egyszer vissza kell térnem a Bundesligába, vagy játszani akarok Törökországban. De nem is vetem el” – jelentette ki a török származású játékos.

Az ágyúsok három körrel az angol bajnokság vége előtt negyedik helyen állnak, de korábban úgy tűnt, hogy akár a bajnoki cím megszerzésére is lesz esélyük.

“Megvolt az esélyünk, de ehhez túl sok pontot vesztettünk. Előzetesen nem hittem a Leicester City bajnoki címében, de ezzel nagyjából mindenki egyetértett volna. Megemelem hát a kalapom a Leicester előtt, mindent beleadtak, és így joggal vannak ott, ahol” – mondta Özil.

Az Arsenal a hétvégén a kiesés ellen küzdő Norwichot látja vendégül a pontvadászatban: a hazai győzelemre a szorzó 1.22, a döntetlenre 6.00, a vendégek sikerére 13.00. A két gárda őszi találkozója 1-1-es döntetlennel végződött.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply