by

Bajnokok Ligája – Mindenki a Chelsea brazilját, Oscart dicséri

2012. September 20. Thursday in Eredmények, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A címvédő Chelsea labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője nem volt boldog az után, hogy csapata 2-0-ás előnyről pontokat veszített a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-nyitányon, ám az együttes nyári szerzeményének, a mindössze 21 éves brazil Oscarnak a teljesítménye lenyűgözte.

Az Internacionaltól 25 millió fontért vásárolt középpályás eddig két bajnokin, illetve az európai Szuperkupa-mérkőzésen jutott szóhoz új csapatában, mindannyiszor csereként. Ezért is volt meglepetés, hogy Roberto Di Matteo az olasz bajnok ellen a kezdőbe nevezte. A már a brazil válogatottban is bemutatkozott tehetség hiánytalanul meghálálta a bizalmat, támadásban és védekezésben is kiválóan játszott, ráadásul mindkét Chelsea-gólt ő szerezte.

 “Most jött el az ideje, hogy játsszon” – mondta a meccs után a londoniak itáliai trénere. – “A mai meccs irama más volt, mint egy bajnoki találkozóé, ám ő nagyon jól bírta, s nem csupán a góljaival tűnt ki, hanem taktikailag is érett játékot mutatott be.”
Oscar teljesítménye mellett a Juventus megbízott edzője, Massimo Carrera sem ment el szó nélkül, s a második találatát egyenesen mesterinek nevezte.
“Azért nem fogok mindig ilyen gólokat lőni” – mondta szerényen az egyik legnagyobb brazil tehetségként számon tartott Oscar.
A Chelsea trénere az elért eredménnyel már közel sem volt olyan elégedett, mint Oscar játékával:
“Csalódottak vagyunk, mert nagyon kedvező helyzetben voltunk, mégis csupán döntetlennel zártuk a meccset, amit meg kellett volna nyernünk.”
A BL-be közel három év után visszatért Juventus irányításával Antonio Conte vezetőedző tíz hónapos eltiltása miatt megbízott Carrera lényegesen elégedettebb volt kollégájánál:
“A győzelem és a vereség is benne volt ebben a meccsben, végül így alakult. A legfontosabb azonban, hogy bebizonyítottuk, az európai porondon is megálljuk a helyünket.”

scp \ sjk \ pdm

MTI 2012. szeptember 20., csütörtök 11:01

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply