by

A West Ham norvég középpályást igazolt

2016. May 17. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Havard Nordtveit
A West Ham az jelentette be, hogy megszerezte a Borussia Mönchengladbach norvég válogatott játékosát, Havard Nordtveitet.

A 25 éves futballista szerződése június végén lejár, ezért szabadon tárgyalhatott kérőivel, és végül a West Hammel egyezett meg a közös folytatásról. A londoniak hosszú távra szóló szerződést kötöttek a játékossal, aki 2021-ig írt alá.

Nordveit számára sem az angol futball, sem London nem lesz idegen, ifistaként, 2007 és 2010 között ugyanis az Arsenal játékosa volt, de nem tudta beverekedni magát az első csapatba. Kölcsönben megfordult a Salamancában, a Lilleströmben, a Nürnbergben, majd 2010-ben szerződött a Mönchengladbach együtteséhez, ahol gyorsan meghatározó emberré vált.

Nordveit védekező középpályásként és belső védőként is bevethető, és régi vágya volt, hogy bemutatkozhasson a Premier League-ben.

“Tizenhét évesen kerültem az Arsenalba, edzésen és edzőmeccseken az első csapat közelébe is eljutottam, de a Premiershipben csak cserének jelöltek, egyszer sem léptem pályára. Ezek után nem csoda, hogy arról álmodtam, egy napon visszatérek ide. Remélem, a Bundesligában szerzett öt és fél éves tapasztalat segítségemre lesz a beilleszkedésben” – fogalmazott a középpályás.

A West Ham a hetedik lett a bajnokságban, és még van esélye az Európa Liga elérésére, amennyiben a Manchester United szombaton legyőzi az FA-kupa döntőjében a Crystal Palace-t. Ezen a mérkőzésen a manchesteriek győzelmére a szorzó 1.36, a Palace diadalára 3.25.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply