by

A Juventus játékára nincs mentség

2015. September 28. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Patrice Evra
Miután a Juventus megnyerte az előző négy scudettót, az aktuális idényben is favoritként indult, de egyelőre csak szenved a gárda a bajnokságban.

Az olasz Serie A első öt fordulójában a Juventus csak egy győzelmet volt képes összekaparni, valamint két döntetlen mellett három vereséggel áll a tabella 15. pozíciójában. Szombaton a Napoli vendégeként maradt alul 2-1-re Massimilano Allegri együttese, és már mindenki számára egyre kínosabb a magyarázkodás a gyenge rajt miatt.

“Mindenki felelős a kialakult helyzet miatt. A fiatal keretet nem használhatjuk kifogásként, az idősebbeknek kell kisegíteniük őket egy ilyen helyzetben. Nehéz pillanatokat élünk meg, mindenkit bánt a gyenge teljesítmény, de nem pánikolunk, én továbbra is optimistán fogom fel a helyzetet. A következő meccsekre kell figyelnünk, a Bajnokok Ligája-mérkőzésünkre, majd a Bologna elleni bajnokira kell fókuszálnunk, hazai pályán mindkét összecsapást meg akarjuk nyerni” – mondta Patrice Evra, a torinóiak védője.

A Bajnokok Ligájában jól kezdett a Juve, az első fordulóban idegenben sikerült legyőznie a csoport favoritjának kikiáltott Manchester Cityt. Szerdán egy újabb nehéz összecsapás következik, a Sevilla látogat Torinóba. A spanyolok magabiztos sikerrel kezdték meg a BL-idényt, 3-0-ra legyőzték hazai pályán a Mönchengladbach együttesét, ezt a győzelmet azonban két bajnoki vereség követte, előbb a Celta Vigótól otthon, majd a Las Palmastól idegenben. Bár a Rayo Vallecano elleni összecsapást 3-2-re megnyerte szombaton, hat forduló után 5 ponttal csak a 15. helyen áll a tabellán.

A Juventus győzelmére 1.90 a szorzó, a döntetlenre 3.60, a Sevilla diadalára 4.50.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply