A Fiorentina kimászna a gödörből

2016. April 15. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Paulo Sousa
Meglehetősen rossz sorozatot van a Fiorentina mögött, hisz az utóbbi nyolc tétmeccse közül csak egyet nyert meg, februárban 3-2-re győzött az Atalanta ellen.

A bukdácsolás azt eredményezte, hogy a firenzei klub elbúcsúzott az Európa Ligától, miután a hazai 1-1 után 3-0-ra kikapott az angol Tottenhamtől a legjobb 32 között, és a bajnokságban is távol került az álmoktól.

A Violák hátránya jelenleg nyolc pont a harmadik helyen álló Roma mögött, ami azt jelenti, hogy Paulo Sousa csapata lassan lemondhat arra, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében próbálkozzon. Csütörtökön meglátogatta a csapatot a klub tulajdonosa, Andrea Della Valle, és Davide Astori azt mondta, a nagyfőnök a szokásos lelkesedéssel buzdította a játékosokat. “Kemény szavakra van szükségünk, de egyben olyan valakire, aki megérti, hogy milyen helyzetbe kerültünk. Della Valle nem aggódik, ahogyan mi sem, és vasárnap a pályán szeretnénk választ adni a kritikákra. A szurkolóknak azt üzenem, hogy támogassanak minket, mert a tőlük érkező buzdítás mindig átsegíti a csapatot a nehéz pillanatokon” – mondta a 29 éves védő, aki szeretne ott lenni az olasz válogatott Európa-bajnoki keretében.

A Fiorentina vasárnap a Sassuolót fogadja, amely két hellyel és nyolc ponttal áll rosszabbul a tabellán. Mivel az ötödik hely Európa Liga-indulást ér, ezért mindkét csapat számára komoly a tét. Az ősszel 1-1 lett a vége a Sassuolo otthonában, és a két csapat eddigi öt élvonalbeli meccséből csak egyet tudott nyerni a kiscsapat – de azt éppen Firenzében, amikor 2014 májusában a mesterhármasig jutó Domenico Berardi 4-3 lett a vége.

A vasárnapi meccsen a Fiorentina győzelmére a szorzó 1.85, a döntetlenre 3.60, a Sassuolo sikerére 4.33.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply