by

A Chelsea elfáradt

2016. March 14. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

Guus Hiddink
Guus Hiddink szerint a Chelsea többet kellett volna pihenjen az Everton elleni kupameccs előtt, már majdnem biztos, hogy a londoniak trófea nélkül zárják a szezont.

A Chelsea pocsék bajnoki szereplése miatt még az is kérdéses egyelőre, hogy a címvédő képes-e nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezni. Azonban még így is lett volna lehetősége a gárdának szépíteni a helyzeten, az elmúlt hét elején még két trófeára is hajthatott Hiddink együttese.

Azonban szerdán a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligájában állta útját a Chelsea-nek, míg a hétvégén az FA-kupa diadaltól kellett búcsúznia az Everton elleni vereséggel. A londoni csapat 2-0-ra kapott ki szombaton idegenben, ezzel pedig eldőlt, hogy a gárda trófea nélkül zárja az idényt.

Hiddink szerint a két kiesés mögött a fáradtság állt.

“Nem hiszem, hogy magyarázni kell, hogy egy Bajnokok Ligája-mérkőzés után milyen megterhelés egy ilyen kupameccs. Nem magyarázat, de egy hét alatt kellett felkészülnünk, és ez a második meccs utolsó negyedórájában látszott is. Ha az FA még egy nap pihenőt adott volna, az nagyon jól jött volna nekünk, de ez most így alakult” – mondta Hiddink.

A holland szakember ugyanakkor úgy érzi, hogy a vereségek mögött fáradtság áll, Hiddink szerint a csapat egész évben kemény hangulatban volt kénytelen készülni, és ez mára felemésztette az energiákat.

A Chelsea az angol bajnokság 30. fordulójában a West Ham Unitedet látja vendégül: a hazai győzelemre a szorzó 1.61, a döntetlenre 3.75, a vendégek sikerére 5.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply