You are browsing the archive for Parma Archives - Page 4 of 5 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Tőzsér visszatér a Watfordhoz

2014. July 8. Tuesday in Angol Championship, Hírek

Tőzsér Dániel a Watford csapatában folytatja labdarúgó-pályafutását.

A válogatott középpályás tavasszal már meghatározó tagja volt az angol másodosztályban szereplő együttesnek, de akkor a Genoa kölcsönjátékosaként szerepelt a szigetországban, most pedig a Parma adja kölcsön.

A klubváltás a hétvégén történt meg, hétfőn pedig – amint a futballista ügyeit kezelő menedzseriroda közleményben jelezte – már meg is született az új kölcsönszerződés.

Tőzsér két évre kötelezte el magát az angol csapathoz. Mint mondta, az orvosi vizsgálaton mindent rendben találtak, így aláírták a megállapodást, és kedden már csatlakozhat is a Watford keretéhez.

“Sokáig nem tartoztam a Parma kötelékébe – idézte őt a menedzseriroda. – A viccet félretéve: ezt így terveztük, szerettem volna az angol csapatban maradni, jól sikerült az előző félév, lezárhattam a genovai időszakot, és újra élveztem a futballt. Az edzői stáb és a játékoskeret sem változott, így holnap ismerős arcok várnak az ausztriai edzőtáborban. ”

sgr \ blz

MTI 2014. július 7., hétfő 21:47

by

Torino FC vs. Parma FC – 2014/05/11

2014. May 10. Saturday in Elemzés, Futball elemzés, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom, Tippek

Torino FC VS

Olasz Serie A

2014/05/11 15:00 (CET),

Stadio Olimpico

Parma FC
Liga pozíció: 6 Liga pozíció: 7
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 37. fordulójának egyik legfontosabb mérkőzésén a Torino FC látja vendégül a Parma FC-t.

A Torino 55 pontot gyűjtött össze eddig, amivel jelenleg 6. az olasz bajnokságban, 2 ponttal az Inter mögött és 1 ponttal a Parma előtt. A Gránátvörösök 6 forduló óta nem találtak legyőzőre és 16 pontot szereztek a 6 találkozón, 5 meccset megnyertek egyszer pedig döntetlent harcoltak ki. Az utolsó bajnoki mérkőzésükön a Chievo vendégei voltak és 1-0 arányú győzelmet arattak.

A Parma 54 ponttal a Torino nyomában 7., az őt követő Milannak ugyancsak 54 pontja van. A Hercegek csak közepesen teljesítettek az utóbbi 5 fordulóban, 7 pontot gyűjtöttek és 2-szer vesztesen hagyták el a zöld gyepet. A legutolsó bajnoki mérkőzésükön a Sampdoriat fogadták és győzték le 2-0-ra.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 2.10 1 | 2.10 Unibet X | 3.50 X | 3.50 Unibet 2 | 3.50 2 | 3.50 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Az Európa Liga a tét a Tardiniben

2014. April 19. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Antonio Cassano

A hatodik Parma szombaton az ötödik Intert fogadja a Serie A-ban, az összecsapás akár dönthet is az Európa Liga-indulás sorsáról.

 

Az olasz bajnokság hajrája előtt már biztosra vehető, hogy a Juventus, Roma, Napoli trió fogja képviselni az olasz színeket a Bajnokok Ligája következő kiírásában, és már a Fiorentina negyedik helye is vitathatatlan jelen pillanatban. Az ötödik, még nemzetközi kupaindulást jelentő helyezésért azonban hatalmas csata bontakozott ki, még négy-öt gárda is eséllyel pályázik az EL-ben való részvételért.

Read the rest of this entry →

by

Parma FC vs. FC Internazionale Milano – 2014/04/19

2014. April 16. Wednesday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom

Parma FC VS

Olasz Serie A

2014/04/19 15:00 (CET),

Ennio Tardini stadion

Inter Milan
Liga pozíció: 6 Liga pozíció: 5
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 34. fordulójának egyik fontos mérkőzésén a Parma FC otthonában fogadja az FC Internazionale Milanot.

A Parma 51 pontot gyűjtögetett össze, amivel 6. az olasz Serie A táblázatában, 3 ponttal a Torino előtt és 2 ponttal az Inter mögött. Az utóbbi 5 fordulóban gyengécskén teljesített, 4 pontot szerzett az 5 találkozón és 3-szor vereséget szenvedett. Utolsó bajnoki mérkőzésén a Bolognahoz látogatott és 1-1 arányú döntetlent ért el.

Az Inter 53 pontot szerzett eddig és 5. a tabellán, 2 ponttal előzi meg tehát a Parmat és 5 ponttal van lemaradva a Fiorentinatól. Az utóbbi 5 fordulóban 6 pontot gyűjtöttek és egyszer vesztesen hagyták el a pályát. Az utolsó 4 bajnoki mérkőzésükön nem találtak legyőzőre, a legutóbbin a Sampdoriahoz látogattak és nyertek 4-0-ra.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 2.50 1 | 2.50 Unibet X | 3.30 X | 3.30 Sportingbet 2 | 2.88 2 | 2.88 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Parma FC vs. SSC Napoli – 2014/04/06

2014. April 6. Sunday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom

Parma FC VS

Olasz Serie A

2014/04/06 20:45 (CET),

Ennio Tardini stadion

SSC Napoli
Liga pozíció: 6 Liga pozíció: 3
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 32. fordulójának egyik rangadóján a Parma FC otthonában fogadja az SSC Napolit.

A Parma 47 pontot szorgoskodott össze, amivel jelenleg 6. az olasz bajnokságban, 3 ponttal az Inter mögött és 1 ponttal az Atalanta előtt. Az utóbbi 5 fordulóban gyengén alkotott, egyszer nyert, egyszer döntetlent harcolt ki és az utóbbi 3 bajnoki meccsét sorozatban elvesztette, a legutolsó bajnoki mérkőzésén az AS Roma vendége volt és 4-2-re kikapott.

A Napoli 3. a Serie A-ban, 64 pontja van a 31 mérkőzésből, 8 ponttal előzi meg a Fiorentinat és 9 ponttal van lemaradva az AS Romatól. Az utóbbi 5 bajnoki mérkőzéséből 4-et megnyert és csak egyszer hagyta el vesztesen a zöld gyepet. A legutolsó fordulóban a bajnokjelölt Juventust győzte le 2-0-ra saját otthonában.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 3.00 1 | 3.00 Unibet X | 3.30 X | 3.30 Unibet 2 | 2.45 2 | 2.45 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Már az EL-indulás a tét a Parma számára

2014. April 6. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Kicsit csökkentek a Parma labdarúgócsapatánál a gondok, Antonio Cassano ugyanis játékra jelentkezett a Napoli elleni vasárnap esti bajnoki előtt.
Antonio Cassano

Cassano is pályára léphet a Napoli ellen.

A válogatott csatár – akit a hírek szerint Cesare Prandelli kapitány szövetség is figyel a világbajnoki keret miatt – a szerdai, AS Roma elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést, és bár edzéseket kellett kihagynia, úgy tűnik, mégis pályára léphet az újabb rangadón.

Read the rest of this entry →

by

AS Roma vs. Parma FC – 2014/04/02

2014. March 31. Monday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom

AS Roma VS

Olasz Serie A

2014/04/02 18:30 (CET),

Stadio Olimpico

Parma FC
Liga pozíció: 2 Liga pozíció: 6
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 22. fordulójának elmaradt mérkőzését folytatják a 11. perctől, az AS Roma fogadja otthonában a Parma FC-t.

79 perces mérkőzést játszik tehát a két együttes mivel a heves esőzések miatt az elkezdődött találkozót félbe kellett szakítani február 2.-án.

Az AS Roma 70 pontot gyűjtött össze eddig, amivel 2. az olasz Serie A-ban, 6 ponttal megelőzve a Napolit és 11 ponttal lemaradva a Juventustól. Az utóbbi 5 fordulóban jól teljesítettek a Farkasok, 4 mérkőzést megnyertek és csak egy találkozón hagyták el vesztesen a zöld gyepet. Az utolsó 4 bajnoki meccsüket zsinórban megnyerték, a legutolsón a Sassuolo vendégei voltak és 2-0-ra nyertek.

A Parma 47 ponttal a 6. helyen áll, 1 ponttal az Inter mögött és ugyancsak 1 ponttal az Atalanta előtt. A Parma csak közepesen teljesített az utóbbi 5 fordulóban, 7 pontot szerzett az 5 találkozón és 2-szer kapott ki. Legutolsó bajnoki mérkőzésén a Lazio vendége volt és 3-2 arányú vereséget szenvedett.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.42 1 | 1.42 Unibet X | 4.50 X | 4.50 Sportingbet 2 | 6.55 2 | 6.55 Winmasters

Read the rest of this entry →

by

Conte csak a sérülésektől fél

2014. March 27. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt magasan vezet a tabellán, így minden esélye megvan a címvédésre a Juventus labdarúgócsapatának.
Antonio Conte

Conte elégedett, csak a sérülésektől tart.

A torinói együttes a hétközi, 30. forduló szerdai mérkőzésén 2-1-re győzött a 6. helyezett Parma ellen, Carlos Tévez a 25. és a 32. percben szerzett góljára ugyan a 62. percben Cristian Molinaro válaszolt, de három perccel később Amauri piros lapja esélytelenné tette a vendégeket az egyenlítésre.

Read the rest of this entry →

by

Juventus FC vs. Parma FC – 2014/03/26

2014. March 25. Tuesday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom, Sportfogadás

Juventus FC VS

Olasz Serie A

2014/03/26 20:45 (CET),

Juventus Arena

Parma FC
Liga pozíció: 1 Liga pozíció: 6
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 30. fordulójának egyik rangadóján a Juventus FC fogadja otthonában a Parma FC-t.

A Juventus 78 pontot szorgoskodott össze, amivel vezeti az olasz Serie A-t, 14 ponttal megelőzve az AS Romat. A Juve teljesítménye kimagaslóan a legjobb az olasz bajnokságban, 29 mérkőzésből csak egyszer hagyta el vesztesen a pályát és összesen 9 pontot veszített. Az utóbbi 6 bajnoki meccsét zsinórban megnyerte, a legutolsó fordulóban a Catania vendége volt és 1-0-ra győzött.

A Parma 47 pontjával 6. az olasz bajnokság táblázatában, 5 ponttal megelőzve a Laziot és ugyanannyi ponttal mint az előtte tanyázó Inter. A hercegeknek van egy elmaradt mérkőzésük, mégpedig az AS Romaval. Az utóbbi 5 fordulóban a Juventus és az Atalanta mögött a 3. legjobban teljesítő csapat, 11 pontot szerzett az 5 mérkőzésen és egyszer sem talált legyőzőre. Legutolsó bajnoki meccsén a Genoat fogadta és 1-1 arányú döntetlent ért el velük. A Parma a bajnokságban 17 forduló óta veretlen.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.33 1 | 1.33 Unibet X | 5.05 X | 5.05 Unibet 2 | 9.75 2 | 9.75 Winmasters

Read the rest of this entry →

by

Tizenegyedszer bukott el a Milan

2014. March 17. Monday in Hírek, Olasz Serie A

A Parma idegenben is legyőzte a Milant a bajnokságban, vereségükkel a milánóiak visszacsúsztak a tabella 11. helyére, míg a parmai alakulat már az ötödik helyet foglalja el.
Andrea Poli

A Parma ellen sem sikerült a pontszerzés.

A Milan vasárnap hazai pályán a Parma ellen lépett pályára a Serie A-ban. A piros-feketék az ősszel 3-2-es vereséget szenvedtek idegenben, így szerettek volna visszavágni, de ez a tervük nem jött össze. Clarence Seedorf csapata gyorsan komoly hátrányba került: Christian Abbiati kiállítása után Antonio Cassano tizenegyesből szerzett vezetést a vendégeknek. A parmai alakulat a folytatásban növelni tudta a különbséget, de Cassano második gólja után a Milan Adel Rami és Mario Balotelli góljaival kiegyenlített. A hajrában aztán a vendégek Amauri és Jonathan Biabiany találataival eldöntötték a három pont sorsát.

Read the rest of this entry →