You are browsing the archive for Markarián Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Dárdai szerint jól dolgozott a csapat

2015. March 30. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Jól dolgozott a magyar csapat Dárdai Pál szerint a görög válogatott elleni gól nélküli döntetlenre végződött labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.

 

A szakember a találkozót követőn sajtótájékoztatón kiemelte, rendkívül elégedett azzal, hogy az együttes ismét kapott gól nélkül hozott egy találkozót, ráadásul több nagy helyzetet is kidolgozott.

“Jó úton járunk, meg kell tanulnunk az ilyen mérkőzéseket ezekből a nagy helyzetekből eldönteni” – tette hozzá a kapitány, aki szerint az első tíz percben kissé visszafogott volt együttese, ennek talán a teher lehetett az oka. – “A második félidőt nem kezdtük jól, fölénk kerekedett a görög csapat, amely nagyon jó. Értékes pont lehet ez, majd a végelszámolásnál meglátjuk, mire lehet elég” – mondta Dárdai Pál, aki szerint a csereként beálló Nikolics Nemanja, valamint Pintér Ádám is “jól szállt be”, azonban hiányolta, hogy ennyi pontrúgásból nem igazán sikerült veszélyt kialakítani a görög kapu előtt.

Sergio Markarián, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyan nem ünnepelhetett győzelmet debütáló mérkőzésén, ennek ellenére elégedett volt csapata teljesítményével.

“Mindenki láthatta, hogy közel voltunk a győzelemhez, de végül sajnos két nagyon fontos pontot elvesztettünk. Az első félidőben körülbelül negyed órán át nem találtuk a játék ritmusát, akkor nagy nyomás alatt voltunk, és sok volt a pontatlan passz” – mondta a találkozót követően a szakember. – “Az első félidő végére azonban az ellenfelünk fölé kerekedtünk. A második játékrészben harminc percen át uraltak a játékot, de nem tudtuk befejezni az akcióinkat, ugyanakkor összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével.”

Read the rest of this entry →

by

Taktikus csapatot ígér Markarián

2015. March 28. Saturday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Sergio Markarián szerint csak taktikai elemeket gyakorolt az elmúlt pár napban a görög labdarúgó-válogatott, ennek megfelelően jól felkészült a vasárnapi, Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Magyar-görög - A görög válogatott sajtótájékoztatója

Budapest, 2015. március 28. Sergio Markarian, a görög labdarúgó-válogatott vezetőedzője a március 29-i, Görögország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón a Groupama Arénában 2015. március 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Azonosító: D__AS20150328001

Read the rest of this entry →