by

Egygólos előnyben a Debrecen

2014. July 30. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Egygólos előnyt szerzett a Debrecen labdarúgócsapata a BATE Boroszov elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, így reménykedhet az egy hét múlva sorra kerülő visszavágó sikerességében.
Ibrahima Sidibe

Sidibe góljával került előnybe a Loki a BATE ellen.

Az együttes a BL-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén az impozáns új stadionban fogadta fehérorosz ellenfelét. A 2. fordulóban A Loki 2-0-s összesítéssel ejtette ki az északír Cliftonville-t, míg a BATE idegenben lőtt góllal jutott túl az albán bajnok Skenderbeu csapatán (0-0, 1-1).

Az első negyedórában Debrecenben is meglehetett volna az idegenbeli találat, de fehéroroszok négy helyzetet is elpuskáztak. Kondás Elemér vezetőedző a 22. percben már sajátjaiért izgulhatott, de Ibrahima Sidibe közeli fejese nem találta el a kaput. A 37. percben aztán még közelebb volt a gól, egy jobb oldali szöglet után a fehérorosz kapus kiejtette a labdát az ötösön belül, Máté Péter azonnal reagált, de közeli pöccintését az egyik védő a gólvonaltól kivágta.

A fordulás után bő tíz percet kellett várni a Loki-gólhoz: Sidibe tolta meg a labdát a 16-oson belül, amikor a kapus eltalálta a lábát. A büntetőt a sértett keményen a bal alsó sarokba vágta. Öt perc múlva Szakály Péter 16 méteres bombája okozott riadalmat, de a kapus menteni tudott. A ráadásban még L’Imam Seydi hagyott ki óriási ziccert, Selim Bouadlától kapott kiváló labdát, de addig totojázott, amíg a kapujából a 16-os vonaláig kiszaladó fehérorosz kapus védeni tudott.

Rossz hír a jövő heti visszavágó előtt, hogy két játékos is megsérült, Rene Mihelicet még az első félidőben le kellett cserélni, Szakály pedig a hajrában húzódott meg, így ők várhatóan a szombatról péntekre előrehozott MTK elleni bajnokin sem lépnek majd pályára.

A pénteki bajnokin a fővárosiak győzelmére 3.00 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a címvédő Debrecen idegenbeli sikerére 2.10 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply