by

Yaya Toure maradni akar

2014. July 19. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Yaya Toure
Megváltoztatta korábbi elhatározását Yaya Touré, aki azért akarta elhagyni a Manchester City együttesét, mert a klub nem fordított elég figyelmet rá.

 

A Manchester City az elmúlt szezonban hatalmas versenyfutásban hódította el a bajnoki címet, Manuel Pellegrini csapatán kívül még sokáig harcban állt a bajnoki címért a Liverpool és a Chelsea is, sőt, még az Arsenal is joggal pályázott a bajnoki címre a hajrá kezdete előtt. Végül nagy csatában a Cityé lett az első hely, és ebben nagy szerepe volt a csapat egyik legjobbjának, Yaya Tourénak. A középpályás kiemelkedőt nyújtott az angol gárdában, igazi vezéregyénisége volt a csapatnak.

Azonban a szezon végén Toure ügynöke kijelentette, hogy a labdarúgó nem elégedett a helyzetével, a klub ugyanis nem törődik vele. Példaként a játékos azt hozta fel, hogy a manchesteriek még a születésnapjáról is megfeledkeztek. Az első hírek szerint az elefántcsontpartit egykori klubja, a Barcelona azonnal szívesen látta volna soraiban, ám a középpályás a világbajnokság utánra ígért döntést.

Nos, néhány nappal a vb-döntő után a jelek szerint megszületett a döntés.

“A szurkolók miatt mindig is tiszteletben fogom tartani a szerződésemben foglaltakat. Ezért addig maradok, ameddig ez csak lehetséges, és nem foglalkozom a különböző spekulációkkal” – jelentette ki Toure.

Az elefántcsontparti már Európában kezdte meg profi karrierjét, a Beveren után egy donyecki egyesület, majd az Olimpiakosz, a Monaco, a Barcelona és a Manchester City következett.

Arra, hogy Toure és a Manchester City megvédi bajnoki címét, 3.25 az odds, míg a Liverpool elsőségére 10.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply