by

Xabi Alonso is befejezte a válogatottban

2014. August 28. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Xabi Alonso
Xavi után egy másik spanyol nagyágyú is bejelentette visszavonulását a válogatottól: a Real Madrid középpályása sem ölti többet magára a címeres mezt.

 

A világbajnokságon való (le)szereplés után a spanyol válogatottnál jelentős változások lesznek, az elmúlt tíz évben a nemzetközi futballban egyeduralkodó együttes csillaga ugyanis már leáldozott. A világbajnokság után Xavi Hernandez, a Barcelona középpályása jelentette be, hogy nem kíván többé pályára lépni a nemzeti csapatban, most Xabi Alonso, a Real Madrid játékosa is követte példáját.

A 32 éves futballista 114 alkalommal öltötte magára a spanyol címeres mezt, részese volt mindkét Európa-bajnoki sikernek és a világbajnoki aranyéremnek is. A jövő azonban már nem az övé, utolsó meccsét az ausztrálok ellen megnyert 3-0-ás vb-találkozón játszotta a La Rojában.

“A legnehezebb dolog megérezni, mikor jött el a búcsú ideje. Úgy gondolom, az én időm a válogatottnál lejárt. Dicső időszakot töltöttem el a spanyol válogatottban, amely 11 évvel ezelőtt kezdődött el, és végig részese lehettem a történelmi tettet végrehajtó együttesnek, több millió szurkoló álmait valóra váltva. Sok sikert kívánok azoknak, akik folytatják, biztos vagyok benne, hogy sok sikert érnek el majd a válogatottal” – írta nyílt levelében a középpályás.

A spanyoloknak Xavi és Xabi Alonso visszavonulása után sem kell aggódniuk amiatt, hogy nem tudnak ütőképes középpályás sort kiállítani, hiszen a jövőben olyan labdarúgók várnak bevetésre ezen a poszton, mint Sergio Busquets, Koke, Isco, Gabi, Thiago Alcantara, Cesc Fabregas vagy Ander Iturraspe.

Alonsót is láthatjuk még nagy meccseken a pályán, a Real Madridban ugyanis továbbra is meghatározó játékos marad, hétvégén például volt csapata, a Real Sociedad ellen léphet pályára idegenben. A Sociedad győzelmére 7.50 az odds, a döntetlenre 5.00, a Real Madrid diadalára 1.36 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply