by

Wilson visszatért a Barnsleyhoz

2013. December 18. Wednesday in Angol Championship, Hírek

Az angol labdarúgó másodosztályban sereghajtó Barnsley szerződtette korábbi edzőjét, Danny Wilsont, aki másodszor ül le a csapat kispadjára.
David Flitcroft

David Flitcroftot novemberben menesztette a vezetőség.

A Championshipben eddig 20 forduló ment le, a Barnsley pedig három győzelemmel hat döntetlennel és tizenegy vereséggel az utolsó, 24. helyen áll, viszont csak három pontra van a bennmaradást jelentő 21. pozíciótól, amelyet a Charlton foglal el. Az eddigi trénert, David Flitcroftot novemberben menesztették a gyenge szereplés miatt.

Az új edző, Danny Wilson 19 évvel ezelőtt már irányította a csapatot, majd 1998-ban elhagyta a klubot, amikor kiestek a Premier League-ből. Azóta hat együttesnek volt a menedzsere, most pedig szeretné a másodosztályban tartani volt csapatát.

“Kicsit furcsán érzem magam ismét itt a Barnsleynál, mert ritkán tér vissza az ember egy olyan helyre, ahol számos gyönyörű évet töltött el, de nagyon izgatott vagyok, és nagyon várom már ezt a kihívást” – kezdte székfoglalóját az 53 éves szakember.

“Nagyon sokat változott a klub, mióta elmentem innen, első osztályúak a körülmények, és ahogy elnéztem a keretet, sokkal több van a csapatban, mint amit eddig mutatott. Azért jöttem ide, hogy ezt kihozzam belőle. Borzasztó nehéz a sorsolásunk, nagyon kemény meccsek várnak ránk, bízom abban,

hogy képesek vagyunk bennmaradni” – fogalmazott Danny Wilson, akinek Micky Mellon lesz a segítője.

Wilson első mérkőzése szombaton lesz régi-új csapatánál, amikor a Barnsley az ősi rivális, a Leeds United otthonába látogat. A hazaiak tíz győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel a hatodik helyen állnak a tabellán. A pályán játszó Barnsley győzelmére 4.75 az odds, a döntetlenre 3.50, a házigazda Leeds sikerére pedig 1.75 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply