by

Vb-2014 – A csoportkör statisztikái

2014. June 27. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének zárultával továbbra is jó esély van arra, hogy minden idők leggólgazdagabb tornáját láthassák a szurkolók.

 

A nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának beszámolója alapján az eddig lejátszott 48 mérkőzésen 136 gól esett, amely 2,83-as átlagot jelent, ennél magasabb (2,96) legutóbb 1970-ben volt. A csúcsot jelenleg az 1998-as franciaországi torna tartja, amelyen 171 gól született.

A csoportkör leggólerősebb csapata a holland volt tíz találattal, ráadásul ezek közül kilencet akcióból szerezett. Második Kolumbia kilenccel, harmadik pedig Franciaország nyolccal.

A legtöbb támadást az argentin válogatott vezette a csoportkör alatt, a Lionel Messi fémjelezte együttes 170 alkalommal indult meg az ellenfél kapuja felé, 65-ször a bal, 70-szer a jobb oldalon, 35-ször pedig középről. A legtöbbször a franciák próbálkoztak kapura lövéssel, 62 kísérletből 39 találta el a kaput, négyszer pedig a kapufát.

A legtöbb szabálytalanságot a hollandok követték el, szám szerint 68-at, ráadásul az Oranje hátsó alakzata egyedüliként a mezőnyben két büntetőt is összehozott az ellenfeleknek. A “szenvedők” listáját a görögök vezetik, akiket 61 alkalommal állítottak meg tisztátalan eszközökkel.

A góllövőlistán az argentin Lionel Messi, a brazil Neymar, valamint a német Thomas Müller négy találattal áll az élen, így jó esély van arra, hogy a legutóbbi két világbajnoksággal ellentétben több mint öt találat kell majd a gólkirályi címhez. Amennyiben Müller megtartja pozícióját, ő lehet az első futballista, aki két vb-n is a legeredményesebbnek bizonyul.

sgg \ sgj \ sag

MTI 2014. június 27., péntek 11:33

Related Articles

Leave a Reply