by

Varga óvatos az északírekkel

2014. July 14. Monday in Egyéb, Hírek

Ibrahim Asidibe
A Debreceni VSC kedd este az északír Cliftonville otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Papíron a magyar együttes a favorit, de Varga József, a Loki középpályása óvatosságra int az odavágó előtt.

 

Az NB I bajnoka papíron könnyű ellenfelet kapott, hiszen a Cliftonville nem képvisel komoly játékerőt, de fizikálisan biztos, hogy erősek lesznek. Ezt a legutóbbi idényben az angol másodosztályban, a Middlesbrough színeiben játszó Varga József is így gondolja, ahol ő már ízelítőt kaphatott az északiak keménységéből.

“Láttunk a Cliftonville-ről felvételt, de az, hogy milyen erőt képvisel, akkor derül majd ki igazán, ha szembetalálkozunk vele a pályán” – idézi Vargát a dvsc.hu. “Mivel északír csapatról van szó, azt gondolom, fizikálisan erősek, és talán erre is fektetik a hangsúlyt. Téved, aki könnyű meccsre számít, és sima továbbjutás vár tőlünk, mert biztos vagyok benne, ellenfelünk mindent elkövet, hogy megnehezítse a dolgunkat.”

A Loki összességében jó felkészülést tudhat maga mögött, hiszen legyőzte a Balmazújvárost, a Ferencvárost, a francia Olympique Lyont és a székely válogatottat is, bár a magyar Szuperkupa-döntőjében büntetőket követően kikapott az Ujpesttől. Varga szerint a győztes mérkőzéseken képesek voltak jó teljesítménnyel előrukkolni, ami bizakodásra ad okot a számukra.

“Kellően felkészültünk, szerintem jó állapotban vagyunk, és mindent megteszünk, hogy ebből a párharcból továbbjussunk” – tette hozzá Varga, aki várhatóan kezdőként lép majd pályára a belfasti találkozón.

A Cliftonville győzelmét 4.00 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.50, a hajdúságiak győzelmére pedig 1.72 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply