by

Tóth László a Mezőkövesd új vezetőedzője

2014. May 6. Tuesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Keddtől már Tóth László irányítja a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti helyén álló Mezőkövesdet.

 

Hagyaczki József ügyvezető igazgató a Mezőkövesd-Zsóry klubházában kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta, a megállapodás egyelőre a bajnokságból még hátra lévő három meccsre szól az új trénerrel, aki eddig a Haladás II. vezetőedzője és az Illés Utánpótlás Akadémia szakmai igazgatója volt.

A sportvezető szerint a cél a bennmaradás, ami nem reménytelen, mert “a fuldokló is belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba”.

Tóth László arról beszélt, hogy egyelőre még tárgyal a leendő segítők személyéről. Hozzátette: jó állapotban van a csapat és nem az edzésprogrammal van baj, most inkább “a lelkekre kell hatni”, motiválni kell a játékosokat.

“Sok külső körülmény vezetett idáig, ilyen balszerencsés csapatot nem láttam az NB I-ben” – mondta Tóth.

A bennmaradásért küzdő Mezőkövesdre három nehéz mérkőzés vár: hétvégén a Pécshez látogat, majd a dobogóért küzdő Videotont fogadja, végül pedig az aranyéremért harcoló, címvédő Győrhöz utazik. A csapat hátránya öt pont a két közvetlenül előtte, már bennmaradást érő helyen álló Puskás Akadémiával és Pakssal szemben.

Tóth László korábban a Bőcs, majd a Diósgyőr edzője is volt, mielőtt Szombathelyre került.

Az élvonalban újonc Mezőkövesd hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Véber Györggyel.

Edzőváltások az NB I jelenlegi idényében:

október 23. – Újpest: Marc Leliévre (belga) és Kozma István helyett Nebojsa Vignjevic (szerb)
december 1./18. – Ferencváros: Ricardo Moniz (holland) helyett két mérkőzésre Máté Csaba, majd Thomas Doll (német)
december 19./január 9. – Győr: Pintér Attila helyett Horváth Ferenc
január 7. – Kaposvári Rákóczi: Prukner László helyett Selymes Tibor
január 9. – Paks: Horváth Ferenc helyett Csertői Aurél
április 28. – Budapest Honvéd: Marco Rossi (olasz) helyett Simon Miklós
május 5-6. – Mezőkövesd: Véber György helyett Tóth László

bkug \ sgj \ sag

MTI 2014. május 6., kedd 16:00

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply