by

Tisza távozott Diósgyőrből, hazaszerződött

2014. February 18. Tuesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Tibor Tisza

Tisza Tibor klubot váltott az NB I-en belül, a negyedik helyezett Diósgyőri VTK-tól a listavezető Debreceni VSC-hez szerződött. Nevelőegyütteséhez három évre kötelezte el magát.

 

Az 1984-es születésű támadó lassan tíz éve, hogy Diósgyőrbe igazolt, miután végig járta a DVSC utánpótlás csapatait. A debreceni felnőtt keretben nem kapott lehetőséget, viszont Miskolcon hamar bebizonyította, remek képességekkel van megáldva, ezért két évvel később lecsapott rá az Újpest, ahol több szezonz is lehúzott. Belgiumban is légióskodott két csapatnál, majd 2011-ben visszatért a DVTK-hoz – ahol ismét alapemberként számítottak rá. Idén viszont nem igazán ment neki a játék, egy gólja mellett a szabadrúgás-specialista játékos négy asszisztot osztott ki, lassan pedig kikerült a csapatból.

A Diósgyőr már januárban jelezte, Tisza mindenképpen távozni fog, és már akkor szóba került a Debrecennél, de a transzfer akkor még nem valósult meg. Hétfőn azonban a DVTK és a csatár közös megegyezés alapján szerződést bontott egymással, a hajdúságiak pedig három évre magukhoz láncolták az ötszörös válogatottat.

“Más lehetőségek is akadtak, át kellett gondolnom, milyen irányba tartson a jövőm, ezért elhúzódtak kicsit a tárgyalások, de végül a szívemre hallgattam” – idézi a dvsc.hu Tiszát. “Kezdettől fogva úgy álltam hozzá, hogy lehetőleg megegyezzek a DVSC vezetőivel, erre törekedtem. Olyan döntést hoztam, amire nagyon büszke lehetek. Örülök, hogy így alakult. Mindig is jó szívvel gondoltam a klubra, hiszen itt nevelkedtem, ebben a városban születettem, itt él a családom. Minden szempontból jó helyre kerültem.”

Miskolcon nem áll meg az élet, a csapat kedden újabb felkészülési mérkőzést játszik, bő egy hét múlva pedig már tétmeccs vár a DVTK-ra, a Ligakupában a Mezőkövesddel találkozik majd. A Diósgyőr keddi győzelmét 2.37 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.40, a Kosice sikerére pedig 2.62 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply