by

Társát dicsérte a Stoke védője

2014. May 1. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Asmir Begovic

Erik Pieters, az angol Premier League-ben szereplő Stoke City védője szerint egészséges harcot vív Marc Muniesával a kezdőbe kerülésért. Legutóbb utóbbi kezdet, most hétvégén viszont mind a ketten a pályán lehetnek.

 

Az eddigi 36 fordulóból 33-szor is Pieters kapott kezdőként lehetőséget a védelem bal oldalán Mark Hughes vezetőedzőtől. A Tottenham Hotspur elleni vesztes találkozón a holland azonban csak a kispadon helyen foglalt helyett, hiszen Muniesa játszott a bal oldali védő pozíciójában, nem is rosszul. Még Pieters is elismerte a 22 éves csapattárs teljesítményét, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy szombaton a Fulham ellen mind a ketten a kezdőben lesznek. Ryan Shawcross eltiltás miatt ugyanis nem léphet pályára, Muniesa viszont a védelem tengelyében is képes játszani, így ő pótolhatja a csapatkapitányt – legalábbis Pieters szerint.

“Muni nagyon jól játszott a Spurs ellen, Aaron Lennont kiválóan fogta, pedig egy gyors, jó játékosról van szó” – mondta a 25 éves holland válogatott.

“Véleményem szerint egy nagyon erős meccset produkált. Jó, egészséges rivalizálás van köztünk. Játszani akarok, ahogy ő is, szóval mi csak várjuk, milyen apróságok döntenek. A hétvégén a Fulham ellen akár játszhatna is középen, én pedig a bal szélen, mert ez szerintem egy jó döntés lenne. Barátok vagyunk, mert együtt kerültünk ide, és a barátság közöttünk nem fog megromlani.”

A Stoke egy nagyon harapós Fulhamet lát majd vendégül szombaton. A hazaiak masszívan állnak a tabella közepén, az elmúlt nyolc fordulóban csupán kétszer kaptak ki a Britanniában – még januárban a Liverpooltól, illetve az elmúlt hétvégén a Spurstől 1-0-ra. A Fulham a kiesés ellen harcol, jelenleg utolsó előtti a tabellán.

A Stoke City győzelmét 2.25 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.30, a Fulham sikerére pedig 3.20 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply