You are browsing the archive for Puskás Ferenc Stadion Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Niersbach szerint visszaléphetnek az angolok javára

2014. September 17. Wednesday in Egyéb, Hírek

Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke szerint elképzelhető, hogy mégsem pályáznak a 2020-as Európa-bajnokság döntőjének megrendezésére, s visszalépnek az angolok javára. A döntés a magyar pályázat sorsát is befolyásolhatja.

“Ha mindenki egyetért, akkor előfordulhat az a megoldás, hogy London és München megállapodik a 2020-as döntő kérdésében” – jelentette ki Niersbach kedden, a DFB honlapján megjelent interjúban.

Szeptember 3-án már nyilvánosságra került a tervezett megegyezés, amelynek értelmében a müncheni Allianz Arénával kandidáló németek visszalépnének a versengéstől, így a Wembley Stadionnal pályázó angolok egyedül maradnának a finálé rendezésére.

A DFB “cserébe” azt kérte a britektől, hogy a 2024-es Eb pályázati szakaszában támogassa, s ezt újabb négy évvel később “viszonozná”.
A németek fenntartanák pályázatukat a csoportmeccsek és egy egyenes kiesés találkozó lebonyolítására.

Read the rest of this entry →

by

Már több mint ötezer jegy elkelt az északírek elleni meccsre

2014. August 20. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

Már több mint 5000 jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjére, a Groupama Arénában szeptember 7-én 18 órától sorra kerülő, északírek elleni mérkőzésre – adta hírül szerdán a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.

 

A belépők 3200 és 11 ezer forint közötti összegbe kerülnek. Az augusztus 31-ig megvásárolt jegyekre ugyanakkor húszszázalékos kedvezményt biztosít az MLSZ, így addig a legolcsóbb belépőkért 2560, a legdrágábbakért pedig 8800 forintot kell fizetni. A találkozóra szóló jegyek megvásárlásához még nem szükséges klubkártyával rendelkezniük a szurkolóknak.

Az MLSZ még a kazahok elleni, június 7-én rendezett barátságos mérkőzést megelőzően akciót hirdetett, így azok a szurkolók, akik megvásárolták jegyüket a Puskás Ferenc Stadionban lejátszott összecsapásra, ingyen juthatnak hozzá az északírek elleni meccsre a legolcsóbb kategóriájú jegyekhez. Amennyiben valaki drágább belépőt váltana, úgy 2560 forintot elengednek annak árából. A beváltásra augusztus 24-ig, vasárnapig van lehetőség.

slr \ gry \ hirf

MTI 2014. augusztus 20., szerda 12:14

by

Hamarosan kezdődik a jegyárusítás az északírek elleni meccsre

2014. August 6. Wednesday in EURO-2016, Hírek

Napokon belül megkezdődik a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjére, a Groupama Arénában szeptember 7-én sorra kerülő, északírek elleni mérkőzésre.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának keddi híre szerint a belépők 3200 és 11 ezer forint közötti összegbe kerülnek. Az augusztus 31-ig megvásárolt jegyekre ugyanakkor 20 százalékos kedvezményt biztosít az MLSZ, így az első hetekben a legolcsóbb belépőkért 2560, a legdrágábbakért pedig 8800 forintot kell fizetni. A találkozóra szóló jegyek megvásárlásához még nem szükséges klubkártyával rendelkezniük a szurkolóknak.

Az MLSZ a kazahok elleni, június 7-én rendezett barátságos mérkőzést megelőzően akciót hirdetett, így azok a szurkolók, akik megvásárolták jegyüket a Puskás Ferenc Stadionban lejátszott összecsapásra, ingyen juthatnak hozzá az északírek elleni meccs jegyeihez.

slr \ sgj \ brr

MTI 2014. augusztus 5., kedd 17:31

by

Győzelemmel búcsúzott a csapat a Puskás Stadiontól

2014. June 8. Sunday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra nyert a kazah csapat ellen a Puskás Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó összecsapás volt az átépítés előtt álló, 1953-ban átadott létesítményben.

A magyar csapat a tervek szerint még augusztusban játszik egy felkészülési mérkőzést, majd szeptember 7-én Észak-Írországot látja vendégül a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitányán.

DBELO20140607021

Budapest, 2014. június 7. Varga Roland (k), valamint a kazah Szergej Malij (b) és Valerij Korobkin (j) a Magyarország-Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban 2014. június 7-én. MTI Fotó: Beliczay László
Azonosító: DBELO20140607021

Read the rest of this entry →

by

Egy nap pihenőt kaptak a játékosok

2014. June 6. Friday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai a délelőtti edzést követően egy nap pihenőt kaptak Pintér Attila szövetségi kapitánytól a szombati, kazahok elleni barátságos mérkőzés előtt.

 

A magyar szövetség honlapjának csütörtök esti beszámolója szerint az orvosi stáb tagjainak azonban addig is akad munkája, egy-két kisebb sérülést kell kezelniük, például Lovrencsics Gergőét, aki a térdére kapott egy rúgást az albánok ellen 1-0-ra megnyert szerdai találkozón.

A Hamburger SV új szerzeménye, Stieber Zoltán biztosan nem játszhat szombaton, mivel a klubjával történt megállapodásnak megfelelően rá csak az első meccsen számíthatott Pintér Attila.

A Kazahsztán elleni összecsapás szombaton 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, amelyben ez lesz a nemzeti együttes utolsó fellépése, mielőtt megkezdik a létesítmény újjáépítését.

sgj \ slr \ hgp

MTI 2014. június 5., csütörtök 20:34

by

Két meccs egy jeggyel

2014. June 5. Thursday in Hírek, Magyar válogatott

Ingyen tekintheti meg a labdarúgó-válogatott szeptember 7-én esedékes első Európa-bajnoki selejtezőjét a Ferencváros új stadionjában az a szurkoló, aki jegyet vásárol a szombati, Magyarország-Kazahsztán barátságos mérkőzésre.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség – amint az a honlapján olvasható – akciót hirdet az átépítés előtt álló Puskás Ferenc Stadion utolsó válogatott találkozóját megelőzően. Ennek értelmében a kazahok elleni szombati meccsre megvásárolt jegyek érvényesek a szeptemberi Magyarország – Észak-Írország Eb-selejtezőre is.

Amint azt az mlsz.hu írja “a rendkívüli kedvezménnyel mindössze 500 forintért két válogatott mérkőzést nézhetnek meg a helyszínen a szurkolók, élőben lehetnek tanúi a Puskás Ferenc Stadion búcsúztatásának és a hamarosan megnyíló új Fradi-stadion első válogatott mérkőzésének, ami egyben a válogatott első Európa-bajnoki mérkőzése is lesz”.

Az MLSZ a szombati jegyek szeptemberi felhasználásának technikai részleteiről későbbre ígér tájékoztatást.

sgr \ sgj \ sag

MTI 2014. június 5., csütörtök 15:10

by

Először nyert a Pintér-csapat

2014. June 5. Thursday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Albániát a Puskás Ferenc Stadionban szerdán rendezett barátságos mérkőzésen.
Dzsudzsák Balázs

Budapest, 2014. június 4. Dzsudzsák Balázs (k), valamint az albán Andi Lila (b) és Elseid Hysaj (j) a Magyarország-Albánia barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban 2014. június 4-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Azonosító: D__YT20140604035

A rendkívül alacsony színvonalú találkozó egyetlen gólját a csereként beállt Priskin Tamás szerezte büntetőből a 82. percben.

Read the rest of this entry →

by

Nagyrészt légiósokból áll az albán keret

2014. May 30. Friday in Hírek, Magyar válogatott

Giovanni De Biasi, az albán labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte azt a keretet, amely javarészt légiósokra épül, s jövő szerdán a Puskás Ferenc Stadionban a magyar csapat ellen játszik barátságos mérkőzést.

 

Az mlsz.hu beszámolója szerint az 57 éves szakvezető a 20 fős keretbe 16 olyan futballistát jelölt, aki nem hazája valamelyik csapatában szerepel.
A legnagyobb név talán a védő Lorik Cana, aki jelenleg az olasz élvonalban szereplő Lazióban játszik.

Az albánok szombaton Svájcban a románok ellen, majd a szerdai budapesti mérkőzés után június 9-én Andorrában lépnek pályára.

Read the rest of this entry →

by

Újpest-Diósgyőr csata a trófeáért

2014. May 23. Friday in Hírek, Magyar kupa

A Diósgyőr 34, az Újpest pedig 12 év után hódíthatja el a labdarúgó Magyar Kupát, amelynek fináléját vasárnap este rendezik a Puskás Ferenc Stadionban.

 

A fővárosi összecsapáson kiváló hangulat várható, ugyanis előzetesen már több mint 15 ezer jegy gazdára talált.

A finálét ugyanakkor beárnyékolja Szivics Tomiszláv büntetése, ugyanis a Diósgyőr vezetőedzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön fél évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a Szombathelyi Haladás elleni bajnoki mérkőzést (1-1) követően tett nyilatkozatáért. A klub méltányossági kérelemmel fordult az MLSZ-hez az ügyben, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy vasárnap épp egy újpesti legenda fia, Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgató irányítja majd a miskolci csapatot.

A DVTK kiváló szezont tudhat maga mögött, a záróforduló előtt az ötödik helyen áll az OTP Bank Ligában és megnyerte a Ligakupát. Ugyanakkor az Újpest a bajnokságban szinte végig csak vergődött, néhány fordulóval a vége előtt még a kiesés is fenyegette a csapatot, most azonban már biztos bennmaradó. A lila-fehérek ebben az idényben leginkább a licenc-ügy miatt kerültek az újságok címlapjára, ennek következményeként nem is indulhatnak az Európa Ligában, ha megnyerik a kupát. Így a Diósgyőr vesztes döntővel is EL-résztvevő lehet.

Read the rest of this entry →

by

Vasárnapi rangadók a tavaszi nyitányon

2014. February 27. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Több mint két hónapos téli szünet után a 18. fordulóval folytatódik a hétvégén a labdarúgó OTP Bank Liga, melyben vasárnap két rangadót rendeznek.

 

A Videoton előtt négypontos előnnyel listavezető Debrecen a Diósgyőr vendége lesz. Amennyiben a negyedik helyen álló hazaiaknak sikerülne nyerniük, hat pontra megközelítenék a hajdúsági együttest, azaz versenyben maradnának a bajnoki címért. Vereséggel viszont valószínűleg végleg kiszállnak az aranyéremért zajló versenyfutásból.

Ugyanez a tét a Ferencváros és a címvédő Győr vasárnapi meccsén. A Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő találkozó vesztese várhatóan szintén lemondhat az első helyről. Mindkét csapat új vezetőedzővel vág neki a tavaszi folytatásnak: az ötödik helyezett fővárosiakhoz a német Thomas Doll érkezett, míg a harmadik pozíciót elfoglaló győrieknél a szövetségi kapitánynak kinevezett Pintér Attila helyét Horváth Ferenc vette át.

Read the rest of this entry →