You are browsing the archive for Celtic Glasgow Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Fantasztikus döntő, történelmi pillanatok

2015. June 7. Sunday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligája döntőjében diadalmaskodott FC Barcelona vezetőedzője, Luís Enrique szerint a csapat sikerével a klub történetének egyik legsikeresebb szezonját zárták le.

 

“Fantasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent megtett a siker érdekében, történelmi estéje volt ez a klubnak” – nyilatkozta a Juventus ellen 3-1-re megnyert mérkőzést követő sajtótájékoztatón a tréner.

“Kiválóan kezdtünk, gyorsan vezetést szereztünk, és jól futballoztunk. Tudtuk, hogy a második félidőben a Juventus nagyobb nyomást gyakorol majd ránk, s így is lett, de ezt követően sikerült felülkerekednünk, és rászolgáltunk a sikerre” – tette hozzá a szakember.

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta elmondta, a gyors vezetés után könnyedén eldönthették volna a találkozót, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így rendkívül nehéz összecsapás lett belőle. Hozzátette, hat évvel ezelőtt úgy gondolták, szinte lehetetlen lesz újra triplázniuk, most mégis megtették, s szeretnék élvezni a pillanatot.

A csapatkapitány leszögezte, bízik abban, hogy újabb és újabb trófeákat nyerhet még az együttessel.

Read the rest of this entry →

by

A csoportelsőségért játszik Dzsudzsák és Gulácsi csapata

2014. November 26. Wednesday in Hírek, UEFA Európa Liga

A csoportelsőségért játszik csütörtökön a magyar válogatott Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva és a kapus Gulácsi Pétert is a soraiban tudó Red Bull Salzburg a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ötödik, utolsó előtti fordulójában.

 

Mindkét magyar érdekeltségű együttes már bejutott a 32 közé. Dzsudzsákék százszázalékos teljesítménnyel vezetik az E csoportot, s ha most legyőzik a vendég görög Panathinaikoszt, akkor behozhatatlan előnyre tesznek szert az üldöző PSV Eindhovennel, Dzsudzsák korábbi holland klubjával szemben.

Gulácsi együttese ugyancsak vezeti a saját négyesét, és előnye két pont a most őket vendégül látó Celtic Glasgow előtt.

A kvartettje élén álló címvédő Sevilla a tőle két ponttal lemaradó Feyenoord vendége lesz.

……………………….

spi \ skt \ sag

MTI 2014. november 26., szerda 9:00

by

Nem írja le lengyel ellenfelét a Celtic

2014. July 28. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Anthony Stokes
Nem számít könnyű mérkőzésre Liam Henderson, a skót Celtic középpályása a Legia Warszawa elleni Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréne első mérkőzésén, ugyanakkor bízik a jó eredmény elérésében.

 

A tét a playoffba kerülés, és a Celtic szeretne ismét a BL csoportkörébe kerülni, tehát a lengyel csapaton illik áthámoznia magát. Az előző körben a skótok könnyed, 5-0-s összesítéssel búcsúztatták az izlandi Reykjavikot, de a Legia sem tétlenkedett, mert Írországban öt gólt rúgott a St. Patrick’s Athleticnek, így gond nélkül került a legjobbak közé.

Read the rest of this entry →

by

A Celtic számára Izlandon kezdődik a szezon

2014. July 15. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Anthony Stokes
Kedd este a skót Celtic az izlandi KR Reykjavík vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. A glasgow-iak várják már az összecsapást, de több hiányzójuk is lesz.

 

Mikael Lustig például a csapat ausztriai edzőtáborának a végén szenvedett kisebb csípősérülést, ezért a svéd válogatott védő nem fog pályára lépni kedden. Decemberben már volt egy komolyabb műtétje Lustignak, aki a skótok legutóbbi két felkészülési mérkőzését is kihagyta. A Celtic nyáron kinevezett menedzsere, Ronny Deila csapatkapitányára, Scott Brownra sem számíthat – a középpályásnak a combhajlítója rakoncátlankodik. A szélső James Forrest szintén hiányozni fog, neki a combja nem jött rendbe a rajtra.

Read the rest of this entry →

by

Norvég edző a Celticnél

2014. June 7. Saturday in Egyéb, Hírek

Ronny Deila személyében norvég edzője lett a Celtic labdarúgócsapatának. A 38 éves szakember Neil Lennon helyét veszi át, az előd négy szezon alatt háromszor csinált bajnokot a glasgow-i együttesből. Deila ugyanakkor 43 év után vezette aranyéremre a Strömsgodset együttesét úgy, hogy hatéves regnálása alatt 2010-ben először norvég kupát, 2012-ben pedig bajnoki ezüstöt is szerzett az együttessel.

Adam Matthews

A játékosként az Odd Grenland, a Viking és a Strömsgodset csapatában futballozó szakember csupán utánpótlás-válogatottságig vitte, edzőként viszont korosztálya legtehetségesebbjeként tartják számon.

“Óriási kincs számomra ez a lehetőség, mindent el fogok követni, hogy a Celtic továbbra is sikeres maradjon” – mondta székfoglalójában. “Hatalmas megtiszteltetés, hogy ennél a patinás klubnál dolgozhatom. Az elképzelésem egyszerű, a támadófutball híve vagyok, szeretnék izgalmas és szórakoztató játékot látni, a lehető legjobb eredményeket elérni és sok trófeát nyerni.”

Read the rest of this entry →

by

Bajnokok Ligája – Öt gól, piros lap és vendégsiker Moszkvában

2012. October 2. Tuesday in Eredmények, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A házigazda Szpartak Moszkva fordulatos mérkőzésen kikapott a Celtic Glasgow-tól a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján.

A találkozón a skótok szerezték meg a vezetést, de az orosz gárda a nigériai Emmanuel Chinenye Emenike duplájával a második félidő elejére fordított. A Szpartak aztán egy kiállítás miatt emberhátrányba került, s ezt a Celtic ki is használta, előbb egyenlített, majd a hajrában a győztes gólt is megszerezte.
A moszkvaiak a két héttel ezelőtti nyitókörben ugyancsak 3-2-re kaptak ki, akkor a Barcelona otthonában, míg a Celtic gól nélküli döntetlent játszott a Benficával.

Eredmény: Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló: G csoport:

Szpartak Moszkva (orosz)-Celtic Glasgow (skót) 2-3 (1-1)

g: Emenike (41., 48.), illetve Hooper (12.), Kombarov (71., öngól), Szamarasz (90.)
kiállítva: Insaurralde (63., Szpartak Moszkva)

később:

G csoport:
  • Benfica (portugál)-FC Barcelona (spanyol) 20:45 ó
E csoport:
  • Juventus (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20:45 ó
  • Nordsjaelland (dán)-Chelsea (angol) 20:45 ó
F csoport:
  • Valencia (spanyol)-Lille (francia) 20:45 ó
  • BATE Boriszov (fehérorosz)-Bayern München (német) 20:45 ó
H csoport:
  • CFR Cluj (román)-Manchester United (angol) 20:45 ó
  • Galatasaray (török)-Braga (portugál) 20:45 ó

slr \ stl \ bku

MTI 2012. október 2., kedd 20:02