You are browsing the archive for bl selejtező Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

BL-selejtező – Ciprusi ellenfelet kapott Juhász Roland csapata

2012. August 10. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A magyar válogatott Juhász Rolandot is foglalkoztató belga Anderlecht a ciprusi AEL Limasszollal találkozik majd a labdarúgó Bajnokok Ligája 4., utolsó selejtezőkörében, amelynek során a csoportkörbe jutás a tét.

Az európai szövetség honlapja szerint a pénteki sorsolás alapján a magyar bajnok Debrecent szerdán búcsúztató fehérorosz BATE Boriszov Lencse László csapatával, az izraeli Hapoel Kiryat Shmonával csap össze, míg a Vass Ádámot is a soraiban tudó kolozsvári CFR Cluj a svájci FC Basellel játszik majd.
Az első mérkőzéseket augusztus 21-én és 22-én, a visszavágókat pedig egy héttel később, 28-án és 29-én rendezik. A párharcok győztesei a BL, vesztesei az Európa Liga csoportkörébe jutnak.

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – Kikapott a Debrecen, az Európa Ligában folytathatja

2012. August 7. Tuesday in Eredmények, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Debreceni VSC kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában, mivel az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően kedden a nyíregyházi visszavágón 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszov együttesétől.

A párharc elbukása azt jelenti, hogy a Debrecen az Európa Liga utolsó selejtezőkörébe kerül át. Az ottani ellenfél a pénteki, nyoni sorsoláson derül ki.

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Debreceni VSC-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-2 (0-1)

Nyíregyháza, 10 000 néző, v.: Liran Liany (izraeli)
gólszerzők: Mozolevszkíj (25.), Volodko (59.)
kiállítva: Nikolov (57.)
sárga lap: Korhut (12.), Coulibaly (43.), Mészáros (45.), Nikolov (51., 57.), illetve Simics (60.), Radkov (82.)

Labdarúgás - Bajnokok Ligája - Debreceni VSC-BATE Boriszov

Nyíregyháza, 2012. augusztus 7. Adamo Coulibaly (b), a Debreceni VSC (DVSC) és Volodzko Dzimtry (j), a fehérorosz Bate Boriszov játékosa küzd a labdáért a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójának visszavágóján a nyíregyházi Városi Stadionban 2012. augusztus 7-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Read the rest of this entry →

by

Bajnokok Ligája – A főtábla küszöbére juthat a Debrecen – ELŐZETES

2012. August 6. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Fontos mérkőzésen fogadja a Debreceni VSC a fehérorosz BATE Boriszovot a nyíregyházi visszavágón a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében kedd este, ugyanis a párharc győztese bejut a főtábla előtti utolsó fordulóba, ahonnan legrosszabb esetben is az Európa Liga főtáblájára lehet kerülni.

Az idegenbeli első mérkőzésen jó játékkal 1-1-es döntetlent ért el a magyar bajnok, amely így kedvező pozícióból várhatja a találkozót. Boriszovban a csereként beállt Sidibe révén a 67. percben szereztek vezetést a hajdúságiak, majd a hosszabbítás 93. percében ugyancsak róla pattant a labda Verpecz kapujába. Ezzel egyenlített a fehérorosz együttes, amely az elmúlt években többször is szerepelt a BL főtábláján. Idegenben lőtt góljával a Debrecen van előnyösebb helyzetben, hiszen már egy 0-0-s döntetlen is továbbjutást érne számára.
Kondás Elemér vezetőedző egytől egyig pihentette kulcsjátékosait szombaton a kaposvári bajnoki mérkőzésen, amelyen így vereséget szenvedett a tartalékos címvédő. A DVSC több mint egy év elteltével, a 2010/11-es idény zárófordulóját követően kapott ki ismét a hazai pontvadászatban.
“Mindenképpen frissíteni kellett a csapaton” – mondta a szakember a klub hivatalos honlapjának. “Szerettük volna megadni az esélyt, hogy legalább ugyanolyan állapotban várjuk a visszavágót, mint a BATE Boriszov, amelynek hétvégén nem volt mérkőzése. Rengeteget utaztunk az elmúlt időszakban, ezt is figyelembe kellett venni.”
A 20:30-kor kezdődő összecsapás játékvezetője az izraeli Liran Liany lesz. A mérkőzést az M2 élőben közvetíti.

sgg \ sgj \ sgr \ sma

MTI 2012. augusztus 6., hétfő 15:02

by

BL-selejtező – Az utolsó pillanatig vezetett a Debrecen Fehéroroszországban

2012. August 1. Wednesday in Eredmények, Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a fehérorosz BATE Boriszov otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának szerdai első mérkőzésén.

A visszavágót jövő kedden rendezik Nyíregyházán.

BL-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

BATE Boriszov (fehérorosz)-Debreceni VSC 1-1 (0-0)
————————————————–
Boriszov, 4000 néző, v.: Sascha Kever (svájci)
gólszerzők: Sidibe (93., öngól), illetve Sidibe (67.)
sárga lap: Pavlov (62.), illetve Ramos (33.), Korhut (88.), Varga (93.), Yannick (93.)

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – Kondás: fegyelmezett csapat az ellenfelünk

2012. July 31. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Kondás Elemér, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője fegyelmezett együttesnek tartja a fehérorosz BATE Boriszovot, amely a hajdúságiak ellenfele lesz a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában.

“Olyan gárdával találkozunk, amely nemcsak fegyelmezett, hanem játssza is a futballt” – jelentette ki a magyar bajnok trénere a szerdai, idegenbeli első mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette, az a legfontosabb, hogy ne kapjon gólt a csapata, de ha ez mégis előfordulna, akkor is olyan eredmény szülessen, amellyel a Debrecennek mindenképpen reális esélye marad a továbbjutás kiharcolására.

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – A BATE lesz a Debrecen ellenfele

2012. July 26. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Budapest, 2012. július 25., szerda (MTI/dpa) – A fehérorosz BATE Boriszov megőrizte egygólos előnyét a macedón Vardar Szkopje ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai visszavágóján, és a Debrecennel találkozik a harmadik körben.

A BATE az előző kiírásban bejutott a BL csoportkörébe. A debreceniek július 31-én vagy augusztus 1-jén idegenben kezdenek, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágók:
Vardar Szkopje (macedón)-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-0
Továbbjutott: a BATE Boriszov 3-2-es összesítéssel

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – Háromgólos győzelem és debreceni továbbjutás

2012. July 24. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Nyíregyháza, 2012. július 24., kedd (MTI) – A Debreceni VSC 3-0-ra legyőzte Nyíregyházán az albán Skenderbeu együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának keddi visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel jobbnak bizonyult riválisánál.

Labdarúgás - BL - DVSC - KS Skenderbeu

Nyíregyháza, 2012. július 24.
A debreceni Adamo Coulibaly kirohan a pályáról, miután gólt lőtt a DVSC – KS Skenderbeu labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján Nyíregyházán, a Városi Stadionban 2012. július 24-én.
MTI Fotó: Balázs Attila

 

Read the rest of this entry →

by

Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda

2012. July 24. Tuesday in ÉLŐ közvetítés, Hírek, TV Műsor

Budapest, 2012. július 24., kedd (MTI) – A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

július 24., kedd:
—————–
m1
20:15 ó: Labdarúgás, Debreceni VSC-Skenderbeu, BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – Egygólos hátrányt kell ledolgoznia a Debrecennek – ELŐZETES

2012. July 23. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Budapest, 2012. július 23., hétfő (MTI) – A Debreceni VSC 1-0-s hátrányból várja az albán Skenderbeu elleni, keddi visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.

A hajdúsági együttesnek több mint egyéves veretlenségi sorozata szakadt meg, amikor múlt kedden kikapott az albán bajnok vendégeként. Ezt megelőzően legutóbb 2011. május 22-én, a 2010/11-es bajnoki idény utolsó fordulójában, a vendég Haladással szemben maradt alul 2-1-re.

Read the rest of this entry →

by

BL-selejtező – A nyíregyházi stadion felkészült a DVSC visszavágójára

2012. July 19. Thursday in Hírek

Nyíregyháza, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőre jóváhagyta a nyíregyházi stadion előírás szerint elvégzett felújítási munkálatait, így a létesítmény felkészülten várja a Debreceni VSC jövő kedden esedékes labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének visszavágóját az albán Skenderbeu ellen.

Bocskai Péter, a stadiont működtető Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az eredetileg tervezett 1,5 millió forinttal szemben végül 6,8 milliót költöttek a felújításra, hogy a magyar bajnok, amelynek nincs megfelelő színvonalú stadionja, Nyíregyházán méltó körülmények között játszhassa BL-mérkőzését. Az összegből a pályán 90 négyzetméteren kicserélték a megkopott gyepszőnyeget, új alumíniumból készült kapukat állítottak fel, kifestették az irodákat, öltözőket, s bővítették a sajtóhelyet.

Read the rest of this entry →