by

Suarez nyugodtságra int

2014. April 21. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

A Liverpool a hétvégén öt pontra növelte előnyét az angol bajnokság tabellájának az élén, Luis Suarez ugyanakkor még higgadtságra inti csapattársait.
Luis Suarez

Suarezék akár már a következő fordulóban bebiztosíthatják elsőségüket.

A Liverpool félelmetes bajnoki hajrájával már magabiztosan vezeti a Premier League tabelláját, Brendan Rodgers csapata az elmúlt héten meg is erősítette vezető helyét. A Liverpool egy hete legyőzte a Manchester Cityt, ezzel a saját kezébe helyezte sorsa alakulását, a legutóbbi körben pedig már a riválisok eredményei is kedveztek az éllovasnak. Míg Suarez és társai 3-2-re nyerni tudtak a Norwich otthonában, és kilencre növelték sorozatban elért győztes meccseik számát, addig a második helyen tanyázó Chelsea hazai pályán bukott el a sereghajtó Sunderland ellen.

A londoniak vereségével a Liverpool előnye jelenleg öt pont a Chelsea és kilenc a Manchester City előtt, ám utóbbi két meccsel kevesebbet teljesített, hétfőn a West Bromwich Albion ellen zárkózhat közelebb. Azonban a Liverpoolnak már nem szükséges a riválisokra figyelni, ha a szezonból hátralévő három meccset megnyeri, akkor 24 év szünet után ismét bajnoki címet ünnepelhet.

“Nagyon keményen hajtottunk, és nehéz dolgunk is volt” – mondta a győztes meccset követően Suarez. “Most az a legfontosabb, hogy higgadtak maradjunk, és a Chelsea elleni meccsre koncentráljunk. A szezon előtt az első négybe vágytunk, ezt már túlteljesítettünk, de nem is akarunk megelégedni ennyivel”.

Jövő hét vasárnap a Liverpool már akár bajnok is lehet, ehhez le kell győznie a második helyen álló Chelsea-t, valamint a Manchester City pontvesztéseire is szüksége lesz.

A Liverpool sikerének az oddsa 2.00, a döntetlenre 3.75, a Chelsea győzelmére 3.40 a szorzó. A két csapat őszi összecsapását a Chelsea nyerte hazai pályán 2-1-re.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply