by

Rodgers bízik a jó hazai mérlegben

2014. February 7. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Brendan Rodgers

Csúcsrangadót rendeznek az angol Premier League 25. fordulójának szombati játéknapján az Anfield Roadon: a negyedik Liverpool a listavezető Arsenalt látja vendégül.

Brendan Rodgers, a liverpooliak menedzsere szerint megvan az esélyük arra, hogy legyőzzék az egyik bajnokesélyest. A szakember úgy véli, egy olyan csapatnak, amelyik az első négy hely valamelyikéről ábrándozik, szinte kötelező minden hazai meccsén a győzelemért pályára lépni.

“Itthoni mérlegünk briliáns volt az elmúlt időszakban, ez pedig egy olyan együttes életében nagyon is fontos, amelyik a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek valamelyikén akar végezni” – mondta az észak-ír menedzser. “Minden találkozóhoz úgy állunk hozzá, hogy meg akarjuk nyerni. Az önbizalmunk most sokkal jobb. Tavaly többször is azt éreztem, kicsit félünk az Anfielden játszani az eredmények miatt. Amióta itt vagyok, mindig a teljesítményünk javítására törekedtünk.”

Rodgers hozzátette, a győzelmek csak úgy jöhetnek, ha közben figyelnek a teljesítményükre illetve a taktikára is. Az elmúlt másfél évben a szakember és játékosai nagyon sokat dolgoztak ezen, és statisztikailag is látszik az eredmény: a Liverpool legutóbbi 18 hazai meccséből mindössze egyszer szenvedett vereséget, az idei kiírásban pedig már 33 gólt szereztek Luis Suarezék saját szurkolóik előtt, míg tavaly az egész szezonban lőttek ennyit.

Ősszel az Arsenal 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt Londonban. Rodgers szerint akkor nem voltak túl magabiztosak, az “ágyúsok” pedig amúgy is jól játszottak. Zárásként a következőket mondta a szombati találkozó előtti sajtótájékoztatón: “Tudjuk, milyen fontos ez a mérkőzés, egy győzelem pedig nagy lökést adhat nekünk a folytatásra.”

A Liverpool győzelmét 2.20 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.60, az Arsenal sikerére pedig 3.40 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply