by

Portugáliából erősített a Hamburg

2014. January 18. Saturday in Hírek, Német Bundesliga

Mindent megtesz a Hamburg labdarúgócsapata, hogy megerősítse keretét a német bajnokság tavaszi idényére, és a szezon végéig elkerüljön a kiesőzóna közeléből.
Rene Adler

A Hamburg tavasszal elkerülne a kiesőzóna közeléből.

Az észak-német együttes az eddigi 17 forduló során mindössze 16 pontot gyűjtött (a mérlege 4 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség), ezzel csupán a 14. helyen áll, és csupán két ponttal előzi meg a már osztályozós pozícióba süllyedt Freiburgot.

A csapat pénteken megállapodott egy holland válogatott szélsővel: Ola John a Benficától érkezik az idény végéig. A Twentével három éve holland kupát nyert játékos 2012 nyarán 9 millió euróért igazol Portugáliába, a Benfica annyira bízott benne, hogy öt évre szerződtette, és még egy 45 milliós kivásárlási záradékkal is megtoldotta a kontraktust.

Ehhez képest John keveset szerepelt, összesen 27 bajnokin jutott szóhoz, és csak öt gólt szerzett – idén mindössze ötször kapott lehetőséget.
Kapóra jött a hamburgi ajánlat, a németek edzője, Bert van Marwijk ráadásul nem zsákbamacskát vett, hiszen John az ő kapitánysága idején lett holland válogatott játékos.

A Hamburg a múlt héten nagy csapást szenvedett el, ugyanis Maximilian Beister súlyos keresztszalag-sérülést szenvedett, de Van Marwijk bízik abban, hogy John képes lesz betölteni a keletkezett űrt. “Tisztában vagyok Ola képességeivel, és tudom, hogy a segítségünkre lesz a szezon hátralévő részében” – mondta a klub hivatalos honlapján.

“Sok jót hallottam a Bundesligáról, ezért nem gondolkodtam sokat az ajánlaton. A Hamburg egyelőre csak a 14., de remélem, gyorsan tudunk javítani” – tette hozzá John, aki január 25-én a Schalke ellen debütálhat a Bundesligában. A hazaiak győzelmére 2.70 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a vendég gelsenkircheniek sikerére 2.40 szorzóval lehet fogadni.

A klub ugyancsak megerősítette, hogy kölcsönvette Ousaim Bouyt. A 20 éves, holland utánpótlás-válogatott támadó középpályás az Ajaxnál nevelkedett, két éve a Juventus vette meg, de a tavalyi szezont kölcsönben a Bresciánál töltötte.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply