by

Pjanicék győzelemre hajtanak

2013. December 7. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Daniele De Rossi

Az olasz Serie A-ban szereplő AS Roma 14 fordulót követően továbbra is veretlen, viszont a legutóbbi négy fordulóban nem tudott nyerni. Miralem Pjanic, a rómaiak középpályása bízik abban, hogy a Fiorentina ellen sikerül begyűjteniük a három bajnoki pontot.

 

A Roma a Torinóval és az Atalantával idegenben, a Sassuolóval és a Cagliarival otthon játszott döntetlent. Ez alatt a Fiorentina nyert a Milan vendégeként, otthon pedig a Sampdoriát és a Hellas Veronát fektette két vállra, tehát sok pontot hozott a “farkasokon”.

“Kicsit bántó, hogy nem tudtunk nyerni Bergamóban” – mondta Pjanic, akinek három gólja és négy asszisztja van az idei szezonban. “Nem játszottunk jól az első félidőben, majd a koncentrációnkból is veszítettünk, az Atalanta pedig ezt jól kihasználta. Ezt a meccset már elfelejtettük, most már mindannyian a Fiorentina elleni bajnokira összpontosítunk, melyen szeretnénk ismét győzedelmeskedni. Nem lesz egy könnyű összecsapás, mert a vendégek jól játszanak, egy veszélyes társaság technikás labdarúgókkal. Szerintem egy jó meccs lesz.”

A Roma még soha nem kezdett úgy egy szezont, hogy zsinórban 15 mérkőzésen maradt volna veretlen, Rudi Garcia együttese viszont vasárnap történelmet írhat. Ahhoz viszont, hogy megőrizzék jó szériájukat, támadásban muszáj lesz javulniuk, hiszen az elmúlt négy meccsen szerzett három góljuk nem túl biztató, miközben a lila mezeseknek olyan játékosaik vannak, mint Borja Valero, Juan Cuadrado, vagy a 12 gólos Giuseppe Rossi.

A hazaiak hátránya hat pont a listavezető Juventusszal szemben, de a címvédő eggyel több meccset játszott – pénteken 2-0-ra nyert a Bologna otthonában.

A Roma győzelmét 1.90 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.40, a vendégek sikerére pedig 4.00 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply