by

Pepe BL-döntője veszélyben

2014. May 9. Friday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Pepe

A Real Madrid védője vádlisérülést szenvedett, a királyi klub tájékoztatása szerint veszélybe került a szereplése a Bajnokok Ligája-döntőben.

 

Pepe végigjátszotta a Real Madrid szerdai bajnokiját, a Real Valladolid elleni 1-1-es döntetlennel végződött találkozó után azonban fájdalmakra panaszkodott. A védő pénteken esett át tüzetesebb vizsgálatokon, ezek szerint pedig megsérült a vádlija.

“A pénteken elvégzett különböző orvosi vizsgálatok szerint Pepe bal vádlijában izomsérülést szenvedett” – szól a klub hivatalos közleménye. A hírek szerint Pepének két hetet kell kihagynia, vagyis erősen kérdéses a május 24-i Bajnokok Ligája döntőjében a szereplése.

Ugyanakkor a spanyol sajtó szerint három alapember felépülhet az Atletico Madrid elleni összecsapásra, Ronaldo, Angel di Maria és Gareth Bale is hadra fogható lesz a lisszaboni találkozón.

A korábban térdsérülés miatt megműtött, és hosszú időt kihagyó Raphael Varane kapcsán is felmerült a sérülés, de ezt maga a játékos cáfolta.
“Sok minden elhangzik a térdemmel kapcsolatban, de a lényeg, hogy minden kétséget kizáróan rendben felépültem” – jelentette ki Varane.

A 3. helyezett Real Madrid a spanyol bajokság utolsó előtti fordulójában a 9. Celta Vigóhoz látogat: a hazai győzelem oddsa 6.50, a döntetlenre 5.00, a vendégek sikerére 1.40 a szorzó.

A királyiak hat meccse veretlenek a bajnokságban, de legutóbbi két meccsen csak ikszeltek, ezzel elbúcsúztak a bajnoki címtől, míg a Celta Vigo elmúlt három meccsét megnyerte a Primera Divisionban.

Az őszi bajnokit a Real Madrid 3-0-ra nyerte meg a Bernabeuban, a Celta Vigo 2012-ben győzte le utoljára a királyiakat.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply